Motorcsónak és szállodahajó ütközése Verőcénél: Túlélő beszámolója

A verőcei hajóbaleset túlélője, egy Magyarországon élő olasz férfi, a tragédia előtt nem sokkal ismerte meg a motorcsónak utasait. A férfi súlyos sérüléseket, köztük kulcscsont- és arccsonttörést szenvedett az ütközéskor, de még időben ki tudott úszni a partra – számolt be róla az RTL Híradó.
A magyarok felajánlották neki, hogy elviszik Nagymarosról Vácra, így került a motorcsónakra. A csatorna információi szerint a férfi a baleset pillanatában a motorcsónak hátsó részében állt. Már kiengedték a kórházból, és a rendőrök is kihallgatták. A férfi elmondása szerint egy darabig élvezték a száguldást, de később többen is kérték a vezetőt, hogy lassítson. Saját bevallása szerint neki halálfélelme volt.
A tragédia részletei
Május 18-án, szombat éjjel egy kishajó, fedélzetén nyolc utassal, összeütközött egy szállodahajóval. Az eljárás adatai szerint egy hatvanas éveiben járó cseh férfi az esti órákban hegymenetben közlekedett az általa vezetett szállodahajóval Budapest felől Komárom irányába, miközben a kapitányi feladatokat látta el a hajón. Ugyanekkor érkezett szembe a sértett által vezetett kisgéphajó hét utassal.
A motorcsónak vezetője a folyó teljes szélességét kihasználva, indokolatlan irányváltoztatásokkal irányította a járművet. A szállodahajó automata vezérléssel haladt, amikor a motorcsónak vezetője a jobb parttól irányt váltott és egyenesen a szállodahajó felé kormányzott. Amikor a két hajó találkozott, a motorcsónak vezetője hirtelen jobbra kormányzott, de az ütközést már nem tudta elkerülni, és nagy sebességgel nekiütközött a szállodahajónak.
További fejlemények
A szállodahajót vezető cseh férfi tagadta a bűnösségét a gyanúsítotti kihallgatása során, nem tett vallomást, és panasszal élt. Az ügyben eljáró nyomozási bíró bűnügyi felügyeletbe helyezte a kapitányt.
Főkép forrása: 24.hu











