Nem lesz elnöki kegyelem az eutanáziában segédkezőknek
Nem lesz elnöki kegyelem előzetes nyilatkozattal megígérve az életvégi döntések végrehajtásában segítőknek. Karsai Dániel Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a köztársasági elnök írásban reagált megkeresésére. Azt kérte, Sulyok Tamás nyilvánosan nyilatkozzon arról, kegyelemben részesíti az embertelen szenvedésnek kitett halálos betegek életvégi döntéseinek végrehajtásában segédkezőket, de az államfő szerint ez elvonná az Országgyűlés jogalkotói és a bíróságok ítélkező hatáskörét.
A kegyelmi jogkör ilyen gyakorlása továbbá ellentétben lenne ezen hatáskör különleges, utólagos és egyedi jellegével.
Sulyok Tamás azt írta válaszában, hogy egy ilyen elnöki nyilatkozat előzetes menlevélként arra bátoríthatna embereket, hogy elkövessék az öngyilkosságban való közreműködés bűncselekményét. Karsai Dániel jelezte, már azt is nagyra értékeli, hogy egy állami vezető érdemi választ adott. Az elnök álláspontjával nem ért egyet, de szerinte azt nem lehet légbőlkapottnak nevezni.
Szerinte az elnöki nyilatkozat nem vonná el a kegyelem egyedi jellegét, hiszen minden ügyet önállóan kell megvizsgálni.
Az Országgyűlés és a bíróságok hatáskör elvonása sem megfelelő érv, ugyanis Alaptörvénybe ütköző elítélést a köztársasági elnök megsemmisíthet. Minden ügyben egyedileg döntve, de akár rendszeresen egy azonos témában. Az, hogy az elnöki nyilatkozat esetlegesen arra bíztathatna egyeseket, hogy segítsenek mások életének méltó befejezésében, nem hátrány, hanem előny. Ha esetleg így lenne, kevesebben kényszerülnének emberhez nem méltó módon befejezni életüket.
Sulyok Tamás a minap otthonában látogatta meg a halálos beteg, eutanáziáért küzdő Karsai Dánielt, akit arról biztosított, hogy emberileg mellette áll.
Főkép forrása: 24.hu












