Százmilliós kampány a Mi Hazánk Mozgalom ellen

Budapest, 2024. június 5. – Százmilliós nagyságrendű költségen terjesztenek a Mi Hazánk Mozgalmat lejáratni szándékozó szórólapot az országban. Korábban erről beszélt lapunknak Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke, amikor azt ecsetelte, hogy óriási harcban állnak a Fidesszel.
„Úgy kezdődik, hogy a Mi Hazánk valójában nem jobboldali párt, hanem Gyurcsányék érdekeit képviseli. Látszik, hogy egy országos szórást csináltak, és ha valaki elolvassa, egyértelmű, hogy a Fidesz áll mögötte. Gyurcsány embereként próbálnak feltüntetni, de még annyira sem bátrak, hogy ezt legalább egy óriásplakáton vagy a saját médiabirodalmukon keresztül csinálják.” – mondta Toroczkai.
Novák Előd, a párt alelnöke szerint a rágalmakkal, csúsztatásokkal teli, impresszum nélküli röplapot amatőrnek, házi készítésűnek álcázzák, de valójában hatalmas költségvetésű a lejárató kampány. A Mi Hazánk feljelentést tett a választás rendje elleni bűncselekmény miatt, csatolva egy Zuglóban tetten ért szórólapterjesztő fényképét.
„Kubatov bűnözői ellen” félmilliós nyomravezetői díjat ajánlott fel. Minden egyes röplapozó beazonosításáért (a fénykép beküldése és a kép alapján a személy megnevezése is 250 ezer forintot ér, ha sikerül megtalálni valakit) fizetnének.
„Elég volt a politikusbűnözésből, a választási visszaéléseket elkövetőkből is!” – folytatta Novák.
A Mi Hazánk politikusa a minap arról kérdezte Orbán Viktort, hogy
„mikor fékezi meg a pitbullját, Kubatov Gábort”.
Szerinte a pártelnök-kormányfő a piszkos munkák jelentős részét a pártigazgatóra bízta, ezért nem biztos, hogy tud a lejárató kampányról. Egyebek mellett azt írta, a kormánypárt a Mi Hazánktól tart leginkább, ami szerinte onnan is tudható, hogy a közmédia is az ő harmadik utas pártjukat hallgatja el a legjobban az NMHH kimutatásai szerint.
Novák Előd szerint Kubatov Gábor azóta gyűlöli őt, amióta 2010-ben az úgynevezett Kubatov-listákról szóló beszédét eljuttatta a Kuruc.infónak. Toroczkai Lászlót pedig azóta, hogy feljelentette hivatali visszaélés gyanúja miatt. Ő nem hisz a jó elnök és a rossz tanácsadók meséjében, ezért Orbán Viktortól is választ vár arra:
„Miért tűri Kubatov ámokfutásait?”
Főkép forrása: 24.hu











