Jegyvizsgálót bántalmazott a vonaton egy utas – vádat emeltek ellene
A Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint egy férfi bántalmazta a jegyvizsgálót egy Budapest és Békéscsaba között közlekedő vonaton 2023 decemberében.
Az eset Ecser térségében történt, mikor a jegyvizsgáló felébresztette az alvó férfit, és kérte a menetjegyét. A vádirat szerint a férfi közölte, hogy nincs jegye és nem hajlandó pótdíjat sem fizetni, valamint iratait sem adja át. Ezt követően a kalauz felszólította, hogy a következő megállóban szálljon le a vonatról.
Az elkövető azonban szidalmazni kezdte a jegyvizsgálót és megpróbálta kikergetni a fülkéből. Mivel a jegyvizsgáló nő nem távozott, a férfi felállt és kilökte őt a fülkéből. A jegyvizsgáló kiesett a fülkéből és nekiesett a folyosón lévő kapaszkodónak. Az elkövető ezután magára zárta a fülkét és visszafeküdt az ülésekre.
Miután a sértett intézkedett a vonat megállításáról, több utas segítségével megkísérelte a vádlottat távozásra bírni, aki azonban továbbra sem volt hajlandó együttműködni. Végül a jegyvizsgáló értesítette a rendőrséget. Erről tudomást szerezve az elkövető sietve elhagyta a vonatot és elmenekült.
A Monori Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a férfival szemben.
Főkép forrása: 24.hu












