Az izraeli biztonságpolitikai kabinet döntése a Philadelphi tengelyről

Az izraeli biztonságpolitikai kabinet Joáv Galant védelmi miniszter ellenvetésével szavazott arról, hogy az izraeli hadsereg továbbra is jelen legyen a palesztin lakosságú Gázai övezet és Egyiptom határánál fekvő, úgynevezett Philadelphi tengelyen.
Nyolc miniszter, köztük Benjámin Netanjahu miniszterelnök, igennel szavazott. Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter tartózkodott, míg a védelmi miniszter hivatalosan ellenezte a döntést. A tengely határsávjában maradó erők elhelyezkedésének térképét az izraeli hadsereg készítette el, amelyet az Egyesült Államok beépített az elhurcolt izraeliek visszatérését célzó túszalkutervezetbe. Azonban a palesztin iszlamista Hamász szervezet ezt elutasította.
Galant és a védelmi szervezetek képviselői kifejtették a kormányülésen, hogy biztonsági szempontból nincs szükség az izraeli hadsereg jelenlétére a Philadelphi sáv körzetében. Véleményük szerint enélkül is lehetséges válaszolni a biztonsági kihívásokra, és az erők kivonása lehetséges lenne a túszalku részeként. A bizottság maradás mellett szavazó tagjai úgy vélték, hogy ez a döntés közelebb hozza a megállapodást, bár ez az egyik legvitatottabb izraeli követelés a Hamásszal és Egyiptommal szemben. A miniszterek szerint ez a határozat világossá teszi a Hamász számára, hogy kompromisszumot kell kötnie, „ahogyan a háború befejezésére vonatkozó követelése kapcsán is belement az alkuba”.
Netanjahu kijelentette: a Hamász fegyvereseinek izraeli területen végrehajtott tavaly októberi támadása azért történt, mert a tengely nem volt Izrael kezében. Szerinte hatalmas mennyiségű fegyvert csempésztek át ezen a helyen a gázai terrorszervezetekhez. Netanjahu hangsúlyozta, hogy ez a helyzet nem fog megismétlődni, és Izrael eltökélt szándéka kontroll alatt tartani ezt a határszakaszt.
Múlt héten jelentették be, hogy a miniszterelnök hozzájárult ahhoz, hogy a hadsereg több száz méterre visszavonuljon a Philadelphi tengelynél, ám ez az engedmény nem hozott áttörést a túsztárgyalások során. Joe Biden amerikai elnök a múlt héten telefonbeszélgetést folytatott Netanjahuval, ahol nagyobb rugalmasságot kért a Gázai övezet déli része és az egyiptomi fennhatóság alatti Sínai-félsziget közötti határszakasz ügyében. Az elmúlt hónapokban izraeli és egyiptomi katonai szakértők alternatív, kompromisszumos megoldásokat tárgyaltak, mint például föld alatti sorompók, érzékelők, illetve kamerák vagy megfigyelőtornyok építése a fegyvercsempészet megakadályozására. Nemzetközi erők bevonása is felmerült a vitában.
Az egyiptomi közvetítők ellenezték Izrael katonai jelenlétének fenntartását ezen a területen, de beleegyeztek abba, hogy a kormányfő kérésére hozzáadják a Hamászhoz eljuttatott módosított túszalkujavaslathoz a Philadelphi és az övezet közepén lévő Necer tengelyt is. Ez a követelés nem szerepelt a Hamász által korábban elfogadott, Joe Biden által májusban bejelentett tűzszüneti és túszalkutervezetben.
(MTI)
Főkép forrása: 24.hu











