Salt Bae Londoni Éttermének Hanyatlása: A Híres Szakács Pénzügyi Gondokkal Küzd

Nusret Gökçe, a világ által csak Salt Bae néven ismert török séf, újabb nehézségekbe ütközik. A Daily Mail információi szerint a 2021-ben megnyitott londoni éttermének bevétele 2023-ban drasztikusan visszaesett – pontosan feleannyi bevételt hozott, mint az előző évben.
Míg a nyitás utáni első évben, 2022-ben 3,3 millió font (több mint 1,5 milliárd forint) volt az étterem bevétele, 2023-ban ez az összeg mindössze 1,7 millió font (nagyjából 750 millió forint) lett.
A Knightsbridge-ben található Nusr-Et Steakhouse híres magas árairól, amiket mi is többször megemlítettünk. Például arról, hogy egy aranyozott steakért akár több százezer forintot is elkérhetnek, miközben az alkalmazottak fizetése olyan alacsony, hogy abból csak az általuk készített krumplipürét tudnák megvenni.
A Daily Mail szerint a magas árak mellett az ételek minősége sem éri el a várt szintet, és a kiszolgálással is gondok vannak. A vendégek véleményei szerint a Nusr-Et Steakhouse a 2,5 csillagos értékelésével a 15 426 londoni étterem között a 15 019. helyen áll.
„Az ételek szörnyűek. A hús egyáltalán nem volt ízletes. Végül egy 300 fontos számla után el kellett mennem egy 5 fontos kebabért. Ez a hely a legnagyobb vicc Londonban” – szól egy negatív kritika.
„Az emberiség megsértése. A legrosszabb ételek, a legrosszabb kiszolgálás. Több mint 1800 fontot fizettünk hárman. Rossz minőségű, büdös hús, kis adagok. Inkább költsünk 50 fontot a helyi étteremben, ott jobb lesz! Soha többé! Maradjatok távol ettől a helytől, mert egy halálos csapda!” – írja egy másik csalódott vendég.
Egy harmadik vendég pedig így fogalmaz: „Kerüljétek, mint a pestist. Az egész világot beutazom a munkám miatt, és sok étteremben ettem már, de ez volt az eddigi legrosszabb hely ahol jártam.”
Mindazonáltal a vendég hozzátette, hogy Salt Bae más éttermei, például Los Angeles-ben, Törökországban és az Emírségekben, sokkal jobb minőségűek.
Az eredetileg hentesként dolgozó 41 éves szakács birodalma, mely 18 étteremből áll világszerte, nemcsak Londonban küzd nehézségekkel. A brit bulvárlap szerint nemrégiben be kellett zárnia New York-i luxuséttermét és hamburgerezőjét is.
Főkép forrása: 24.hu











