Jövő héten Budapestre érkezik Ukrajna nemrég kinevezett külügyminisztere – jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter az Indexnek adott interjújában.

"A várható témák között kiemelt helyen szerepel a kisebbségi törvény is" – mondta a magyar tárcavezető, aki jelenleg New Yorkban tartózkodik az ENSZ közgyűlésen. Szijjártó hozzátette, hogy New Yorkban több kétoldalú találkozóra is sor kerül. Ezek közül kiemelte a Szergej Lavrov orosz és Vang Ji kínai külügyminiszterrel tervezett megbeszéléseket.
Andrij Szibiha idáig a korábbi ukrán külügyminiszter, Dimitro Kuleba helyettese volt, korábban az elnöki kabinetben is dolgozott. Miniszteri kinevezését azután kapta meg, hogy Volodimir Zelenszkij elnök szeptember elején végrehajtotta az eddigi legnagyobb kormányátalakítást az orosz-ukrán háború kezdete óta.
Főkép forrása: 24.hu











