A Vasas súlyos vereséget szenvedett a Barceloneta ellen
A Vasas csapata 18-7-es vereséget szenvedett a spanyol Barceloneta otthonában a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek nyitófordulójában. A piros-kékek az elmúlt szezonban remekeltek az Eurokupában, amelyet 2023-ban megnyertek, ám idén, 2012 óta először, a rangosabb Bajnokok Ligájában is megmérettethetik magukat.
Slobodan Nikic vezetőedző csapata már előre tudta, hogy nem lesz egyszerű dolga, hiszen a spanyol válogatott gerincét adó Barceloneta otthonában kellett kezdenie a sorozatot. A hazai csapatban ráadásul két magyar játékos is szerepelt: Burián Gergely és a világbajnok Vigvári Vince.
A mérkőzés már az elején megmutatta az osztálykülönbséget a két csapat között, a katalánok a nagyszünetre 9-2-es előnyre tettek szert, végül 18-7-es győzelmet arattak. Vigvári Vince három, míg Burián Gergely egy góllal járult hozzá a Barceloneta sikeréhez.
A Vasas a csoportkör második fordulójában a francia Marseille csapatát fogadja hazai pályán. A Bajnokok Ligájában négy négycsapatos csoport van, melyekből az első kettő jut be a negyeddöntős csoportkörbe.
Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, C csoport, 1. forduló:
Barceloneta (spanyol) – VasasPlaket 18-7 (5-1, 4-1, 6-2, 3-3)
A magyar csapat gólszerzői: Durdic 2, Dala, Bátori, Dedovic, Batizi, Lakatos 1-1.
Főkép forrása: 24.hu












