Felhajtás és viták középpontjában a Jake Paul-Mike Tyson bokszmérkőzés
Nem csillapodnak a kedélyek a november közepén, Arlington városában, Texasban megrendezett bokszgála körül, ahol a főattrakcióként a YouTuberből profi ökölvívóvá avanzsált Jake Paul szállt ringbe az egyik legnagyobb nehézsúlyú bajnok, Mike Tyson ellen. A mérkőzés iránti érdeklődés óriási volt annak ellenére, hogy a versenyzők között 31 év korkülönbség volt. Az eseményt a Netflix közvetítette, ám a nézők számára gyakran jelentkeztek technikai problémák, így sokan alacsony minőségű vagy akadozó közvetítést kaptak.
A Netflix közleménye szerint a mérkőzés csúcsnézettsége 108 millió volt, ami bár hatalmas szám, mégis elmaradt a várakozásoktól. A mérkőzést Jake Paul nyerte egyhangú pontozással, ami újabb vitákat szült, sokan úgy vélik, hogy a meccs el volt csalva. Több mint másfél héttel az esemény után a Jake Paul által is vezetett Most Valuable Promotions, amely a gála szervezője volt, közleményben cáfolta a bundázás vádjait.
A közleményben Jake Paul üzlettársa, Nakisa Bidarian hangsúlyozta, hogy mindkét bokszoló jóhiszeműen és szabadon, minden korlátozás nélkül bocsáthatott kezet a ringben. Továbbá kitért arra, hogy teljesen irreális lenne az MVP részéről, ha a Netflixszel együttműködésben szervezett első gálájukat bundázták volna, hiszen hosszú távú kapcsolatot terveznek a streaming szolgáltatóval. Bidarian kitért arra is, hogy Jake Paul célpont lett számos támadásnak, mióta átnyergelt az ökölvívás világába, mivel sokan nem ismerik el az elért eredményeit.
A spekulációk ellenére a közvélemény nagy része továbbra is kétkedik a meccs hitelességében, amit a közlemény sem enyhített. Kommentelők szerint a nyilatkozat inkább erősítette a megbeszélt meccs gyanúját. Érdemes hozzátenni, hogy a gálát eredetileg már nyáron szerették volna megrendezni, de Mike Tyson kórházba került, és utólag bevallotta, majdnem az életébe került az eset. Így számára már az is győzelem volt, hogy újra a szorítóba léphetett.
Főkép forrása: 24.hu












