A napokban Gáspár Győző és felesége, Gáspár Bea vendégeskedtek Palik László műsorában, az „Ilyen az élet” című YouTube-műsorban. A beszélgetés során a pár arról mesélt, hogy a TV2 velük való közös munkára tett javaslatát hogyan fogadták. A televíziós csatorna tavaly decemberben kereste meg a házaspárt a „Gáspárék” ötletével, amelyet kezdetben visszautasítottak. Ennek oka az volt, hogy nem akartak ismételten annyi támadásnak kitenni magukat, mint a 14 évvel ezelőtt véget ért RTL-en futó „Győzike Show” idején. Eleinte lányaik, Gáspár Evelin és Gáspár Virág is elzárkóztak a szerepléstől.
A házaspár azonban némi huzavona után végül mégis úgy döntött, belevágnak a forgatásba, főszerepet vállalva a realityben. Gáspár Bea a döntésüket így indokolta: „A sok rosszakaró, vagy aki ilyen negatívan áll hozzánk, persze, az ember ledegradálta magát, sokat számított a pénz, és most nem hazudok, nem vagyok álszent. Igen, pénzért csináltuk, és pénzért voltunk olyanok, amilyenek, meg még a mai napig is, ha jól megfizetik az embert, szívesen bohóc.” Bea hozzátette, hogy noha férjével gyakran veszekednek, kitartanak egymás mellett, és számára attól izgalmas az élet, hogy állandóan zajlik, hiszen egy nyugodt ember mellett unatkozna.
A végső döntésük után a Gáspár lányok is részt vettek a reality forgatásában, még ha kezdetben ellenálltak is az ötletnek.
Főkép forrása: 24.hu












