Visszatért a Messenger rögzítés funkciója
2024 nyarán számoltunk be először a Messenger üzenetküldő szolgáltatás mobilos verziójának egy új, rendkívül hasznos funkciójáról, amely lehetővé tette a fontos üzenetek rögzítését. Ezáltal ezek az üzenetek keresés nélkül, néhány érintéssel gyorsan elérhetővé váltak. Az elmúlt hónapok során azonban ez a funkció eltűnt a Meta alkalmazásából, és a korábban rögzített üzenetek is elérhetetlenné váltak.
Miért hasznos a rögzítés funkció?
Korábban is írtunk arról, hogy szinte mindenki találkozott már azzal a problémával, hogy Messengeren kapott információt (kapukód, recept, telefonszám stb.), amit később már nem tudott könnyen visszakeresni. A „Rögzítés” opció ezt a problémát hivatott megoldani azáltal, hogy lehetővé teszi a fontos üzenetek kitűzését, amelyeket így bármikor vissza lehet nézni.
Ahhoz, hogy rögzítsünk egy üzenetet, csak ki kell választani az adott üzenetet, nyomva tartani az ujjunkat rajta (böngészőben pedig a három kis pötty ikonra kattintani), és kiválasztani a „Rögzítés” funkciót a megjelenő menüből. Mind a küldött, mind a fogadott üzenetekre alkalmazható ez a funkció, és a rögzített üzenetek felett egy kis gombostű ikon jelenik meg.
Az így elmentett üzenetek mobilon a jobb felső sarokban lévő ikonra (körben lévő i betű) kattintva érhetők el a „Rögzített üzenetek megtekintése” menüpontban. Az asztali verzióban pedig a chatablak tetején megjelenő menüsor alatt találjuk őket. Több üzenetet is rögzíthetünk, korlátlan mennyiségben. Az új funkció több újdonsággal is bővült, például csoportos beszélgetésekben is elérhetővé vált, és a beszélgetések alján is megjelenik, ha vannak rögzített üzenetek.
Megjegyzések és hibák
Bár a „Rögzítés” funkció valóban hasznos, még nem tökéletes. Több személyes chateknél néhány esetben hiányzik a „Rögzített üzenetek megtekintése” opció, és csak akkor érhető el a menüpont, ha az üzenetváltás titkosított. Érdekes módon iOS-en a csoportos beszélgetéseknél „Felugratás” néven szerepel a funkció, míg privát chateknél „Rögzítésként” érhető el.
Összességében a Messenger felhasználói ismételten használatba vehetik egyik leghasznosabb funkcióját, a rögzítési lehetőséget, amely most még szélesebb körben áll rendelkezésre mind Android, mind iOS operációs rendszeren, valamint a szolgáltatás asztali verziójában is.
Főkép forrása: 24.hu












