Új nyomozás indult Madeleine McCann ügyében
A portugál rendőrség új nyomozást indított Madeleine McCann ügyében, jelentette a Reuters a portugál CNN információi alapján. Ennek keretében a rendőrség újra átkutatja Praia da Luz környékét, ahol 2007-ben eltűnt a hároméves brit kislány.
Madeleine McCann ügye a 2000-es évek egyik legnagyobb bűnügyi rejtélyének számít. A brit állampolgárságú kislány egy portugáliai nyaralás során, a család apartmanjából tűnt el, miközben a szülők barátaikkal vacsoráztak egy közeli étteremben. Eleinte egy helybeli brit férfit gyanúsítottak a rendőrök, majd 2007 szeptemberében a szülőkre is terelődött a gyanú, őket gyilkossággal vádolták, de egy év után ejtették a vádat.
2020-ban, tizenhárom év elteltével, új gyanúsított jelentkezett: Christian B., aki az eltűnés idején Portugáliában tartózkodott. A nyomozók megerősítették, hogy Christian B. egy-másfél órával a kislány eltűnése előtt az apartman közelében volt, amit mobiltelefonos hívásai alapján tudtak nyomon követni.
Az új keresés során a rendőrség azt a területet is átvizsgálja, ahol Christian B. lakott a McCann eltűnésekor. A nyomozás célja, hogy új információkra és bizonyítékokra tegyenek szert az évtizedek óta megoldatlan ügyben.
Főkép forrása: telex.hu












