Az ukrán hadsereg egy zaporizzsjai települést ad fel
Az ukrán hadsereg bejelentette, hogy feladja Novovaszilivszkét, egy zaporizzsjai települést, írta az Unian hírügynökség. Bár Novovaszilivszke nem annyira stratégiai jelentőségű, mint a Donyeck nyugati részén fekvő Pokrovszk, amelyet az orosz erők már hosszú ostrom után teljesen elfoglaltak, a település elvesztése jelzi az orosz erők folyamatos fölényét. Ez ugyanakkor nem feltétlenül jelenti az ukrán védelmi vonalak összeomlását.
A jelentés szerint Novovaszilivszke több helyen is előfordul, de a megye két hasonló nevű kistelepülése már régóta orosz ellenőrzés alatt áll. A front határa Zaporizzsja megyében Novoszelivkán halad át, így elképzelhető, hogy valójában erről a településről van szó.
Zaporizzsja nagyobb része, beleértve a megye erőművét is, orosz ellenőrzés alatt áll. Az 750 ezer fős megyeszékhely, Zaporizzsja városa azonban megmaradt ukrán fennhatóság alatt. Oroszország a területet nemcsak magáénak követeli, hanem egyoldalú népszavazásra hivatkozva hivatalosan is sajátjának tekinti, figyelmen kívül hagyva a nemzetközi jogot.
A Kreml továbbra is úgy véli, hogy a harcmezőn kell elérniük céljaikat, míg a tárgyalások másodlagos megoldásnak számítanak. Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője korábban kijelentette, hogy Ukrajna tárgyalási pozíciója napról napra gyengül, míg az orosz vezetés hangsúlyozza, hogy Ukrajnának le kell mondania a területekről, amiket korábban elvesztett.
Oroszország katonailag egyelőre nem tudta elérni céljait, de az utóbbi hónapokban intenzíven támadta Ukrajna hátországát és az energetikai rendszerét drónokkal és rakétákkal. Ennek következtében az áramkimaradások újra rendszeressé váltak, és gyakoriak a napi 12 órás áramszünetek is, amelyek tovább nehezítik az ukrán lakosság életét a közelgő télen.
Főkép forrása: telex.hu











