
Fotó: WIN MCNAMEE/Getty Images via AFP
Donald Trump amerikai elnök szerdán kijelentette, hogy „imádja az inflációt”, miután kiderült, hogy az Egyesült Államokban a fogyasztói árak májusban három éve nem látott ütemben emelkedtek – erről számolt be a BBC.
A Munkaügyi Statisztikai Hivatal adatai alapján az infláció éves alapon 4,2 százalékra gyorsult az áprilisi 3,8 százalékról. A drágulást elsősorban az energiaárak növekedése hajtotta, amely részben az Egyesült Államok és Izrael Irán ellen folytatott háborújának következménye.
„Imádom. Nagyszerűek ezek a számok. Tudják mit? Tényleg imádom az inflációt”

Fotó: ROBERTO SCHMIDT/Getty Images via AFP
Az elnök azzal érvelt, hogy az amerikai hadsereg éjszakai műveletei során több millió hordó olajat szállítottak el Iránból, ezzel pedig csökkentették az olajárak emelkedését. Valójában viszont a Brent kőolaj ára továbbra is jóval a háború előtti szint felett áll.
A mostani volt a harmadik egymást követő hónap, amikor emelkedett az amerikai fogyasztói árindex, és a háztartások egyre inkább érzik a közel-keleti konfliktus gazdasági következményeit. Egy év alatt a gáz, az áram és az üzemanyag ára közel 25 százalékkal nőtt, míg az amerikai AAA autósklub adatai szerint egy gallon benzin átlagosan már 4,15 dollárba kerül. Február végén, az Irán elleni amerikai csapások idején még 2,98 dollár volt ez az ár.
Az áremelkedésben jelentős szerepet játszik, hogy Irán a támadások után gyakorlatilag lezárta a Hormuzi-szorost, amelyen a világ olaj- és gázszállítmányainak körülbelül ötöde halad át. Nemcsak az energia árak emelkedtek; a repülőjegyek, az egészségügyi szolgáltatások, a szabadidős kiadások és a kommunikáció költségei is nőttek.
Az infláció különösen kényelmetlen Trump számára, mivel a 2024-es elnökválasztási kampány során megígérte, hogy az árak letörése az egyik legfontosabb célja lesz. Most azonban azt állítja, hogy a háború fontosabb kérdés. Ennek ellenére megígérte, hogy amint véget ér a háború, az infláció „úgy fog csökkenni, mint egy kő”, és az olajárak visszatérnek a korábbi szintre.
Főkép forrása: 444.hu












