Észak-Korea ismét ballisztikus rakétákat lőtt ki a vidéki partjainál
Pár nappal az ENSZ Közgyűlése kezdete előtt, és bő egy héttel a legutóbbi nagyszabású hadgyakorlat után vasárnap néhány órán belül ismét két ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea az ország keleti partjainál. A dél-koreai hadsereg közlése szerint helyi idő szerint délután 3 órakor észlelték az első kilövést, melyet a Japán védelmi minisztériuma is megerősített, hogy ballisztikus rakétáról van szó, majd szűk három órával később egy újabb rakétaindításról is érkezett bejelentés – írja a Reuters.
Az első, valószínűleg a Hwasong-11 sorozatból származó rakétát Wonsan közeléből lőtték ki, és körülbelül 450 kilométert repült. A második rakétát is innen indították, mely nagyjából 600 kilométert tehetett meg. A dél-koreai nemzetbiztonsági tanács elítélte a rövid hatótávú rakéták kilövését, és felszólította Phenjant, hogy azonnal hagyjon fel a rakétakísérletekkel, amelyek megsérthetik az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait. Japán szintén panaszt nyújtott be.
Észak-Korea szombaton már lesöpört az asztalról egy olyan határozatot, mely nukleáris tevékenységük leállítását sürgette, mondván, hogy az ország soha nem volt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség tagja, így azok a határozatai sem vonatkoznak rájuk. Phenjan emellett erőteljesen bírálta az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea által múlt héten végrehajtott közös hadgyakorlatot, amire válaszul ők is gyakorlatoztak múlt hétvégén.
Kim Yo-jong, Kim Jong-un testvére ezután kiadott egy nyilatkozatot, melyben azt mondta, az amerikai vezetésű hadgyakorlatok miatt folyamatosan romlik Észak-Korea és az Egyesült Államok viszonya. Az ország vezetése már korábban is egyértelművé tette, hogy hiába közeledik feléjük látványosan Donald Trump amerikai elnök, és tesz nekik engedményeket, a regionális konfliktusok enyhülését feleslegesen várja bárki, és semmilyen változásról nem lehet beszámolni az amerikai-észak-koreai kapcsolatokban.
Főkép forrása: telex.hu












