A bíróság elutasította Justin Baldoni kártérítési keresetét Blake Lively és Ryan Reynolds ellen
Justin Baldoni kártérítési keresetét, amelyben 400 millió dollárt (kb. 140,6 milliárd forint) követelt Blake Livelytól és férjétől, Ryan Reynoldstól, a bíróság elutasította – adja hírül a CNN. Baldoni januárban indította a pert a színészpáros ellen zsarolás, rágalmazás és a magánélet megsértése miatt.
Ez csupán az ügy komplex jogi eljárásainak egyik része. Lively még tavaly, év végén perelte be Baldonit, akivel együtt szerepeltek a "Velünk véget ér" (It Ends with Us) című filmben, amely a párkapcsolati erőszakkal foglalkozik. Lively a film producere, Baldoni pedig rendezője volt. A perben részt vesz Ryan Reynolds is. Lively azt állítja, hogy Baldoni a forgatáson akarata ellenére akarta megcsókolni, valamint beszélt neki a nemi életéről, és számos alkalommal rányitott, amikor ő félmeztelenül sminkelt, vagy éppen gyermekét szoptatta.
Baldoni jogi csapata szerint Lively vádjai hamisak. A színész a New York Timest is beperelte, mivel úgy véli, hogy a lap kritika nélkül hozta le az őt érintő vádakat. Lively ügyvédei válaszukban hangsúlyozták, hogy „ez egy ezeréves történet”. Kiemelték, hogy Lively bizonyítékokkal áll elő a szexuális zaklatás és megtorlás témájában, míg Baldoni az áldozatot próbálja lejáratni.
A hétfői bírósági döntést Lively ügyvédei teljes győzelemként értékelték. Baldoni a New York Timest 250 millió dollárra perelte, azonban ebben az esetben is ellene döntött a bíró. Az ügyvédjeik jelezték, hogy Baldoni és csapata június 23-ig módosíthatja keresetét.
A botrány lehetőséget kínált az ITN Productions számára is: dokumentumfilmet készítenek a Blake Lively és Justin Baldoni közötti jogi csatározásról. A "He Said, She Said: Blake Lively vs Justin Baldoni" című dokumentumfilm március 31-én debütált az Investigation Discovery csatornán.
Főkép forrása: telex.hu












