Az IBA által finanszírozott idei női bokszvilágbajnokságra egyre több ország bojkottálja a versenyt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egyértelművé tette, hogy az IBA-nak semmi köze nincs a 2024-es párizsi ötkarikás játékok boksztornájának szervezéséhez, az idei vébé pedig nem tartozik bele a kvalifikációs versenyekbe. Ennek ellenére az IBA hatalmas pénzdíjakkal honorálja az érmeseit, az aranyérmesek 100 ezer dollárt, az ezüstérmesek 50 ezret, a bronzérmesek pedig 25 ezret kapnak. Az IBA azt is jelezte, hogy finanszírozza a vébét bojkottáló országok sportolóit, hogy lehetővé tegye számukra a részvételt. Összesen 77 ország regisztrált az indiai fővárosban sorra kerülő női vb-re.
Az IBA a bojkottokra rengeteg pénzzel válaszol. A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) kilátásba helyezte, hogy 2,4 millió dollárral csábítja a versenyzőket, miután tízre nőtt a 2023-as vb-ket bojkottáló országok száma. Okként Oroszország ukrajnai háborúját jelölték meg, továbbá „az Olimpiai Charta tiszteletére és az IBA folyamatos kudarcaira” is hivatkozva határoztak a távolmaradás mellett. A tíz bojkottáló ország aggályai a pénzügyi szabálytalanságokra és az átláthatóság hiányára is kiterjednek. Az IBA olimpiai kvótaszerző versenyként hirdeti tornáját, egyben bejelentette, hogy mind a 12 kategória aranyérmeséről 100 ezer dollár jár. Ezzel az IBA azt akarja elérni, hogy a versenyzők küzdjenek a kvótákért, és hogy a bojkottálók is részt vegyenek a világbajnokságon.