10. A Vörös szobák élménye
Nem mindennapos jelenség, hogy egy horrorfilm – különösen egy sorozatgyilkosról szóló – az év legjobb filmjeinek listájára kerüljön. Ám Pascal Plante úgy mesél el egy félelmetes történetet, ahogy azt nem várnánk. A Vörös szobák középpontjában nem a sorozatgyilkos személye áll, sokkal inkább a gyilkos iránt rajongó két nő kapcsolata, mely eleve kudarcra ítélt, és még barátságnak is alig nevezhető. A film a sorozatgyilkosokat övező hype-ról és a köréjük gyűlő rajongók világáról is szól. A Vörös szobák egyik legnagyobb erénye, hogy a borzalmakat a képernyőn kívülre helyezi, így sosem látjuk a kegyetlen kínzásokat és gyilkosságokat premier plánban, mégis érzékeljük azokat az arcokon megjelenő iszonyat vagy a rémisztő közöny révén. (Polák Zsóka)
9. Tűzvörös égbolt
Christian Petzold filmjei lassan kibontakozó, személyes történetek, melyek felszíne alatt feszültség húzódik meg, és amelyek már régóta a német film élvonalába emelték a rendezőt. A Tűzvörös égbolt is egy ilyen film, amely bár nem emelkedik ki Petzold életművéből, mégis figyelemre méltó az erdőtüzekkel teremtett légkör, a rejtélyek és a kimagasló színészi játékok miatt. A film elkerülte ugyan az Oscar-jelölést, mégis magasan az átlag fölé emelkedik. (Inkei Bence)
8. Tökéletes napok
Az év egyik legkedvesebb filmélményét a japán vécétakarító Hirajama csendes mindennapjainak követése nyújtja, ahogy Wim Wenders Tökéletes napok című filmjében követhetjük. Wenders a japán vécéprojektről szóló dokumentumfilm helyett kétórás játékfilmben mutatja be a látszólag egyhangú életet, amelyet a rendező szemlélődő stílusa tesz különlegessé. A film szépsége abban rejlik, hogy csendesen, de elkötelezetten ábrázolja a főhős hálát és elhivatottságot. (Polák Zsóka)
7. Téli szünet
Ha a karácsonyi filmek olyanok lennének, mint Alexander Payne Téli szünetje, talán sokkal kevésbé utálnánk őket. Payne alkotása nem zsúfol teli kényszerű optimizmussal és giccsel. Az elit bentlakásos iskolában magára maradt tanár, szakácsnő és diák történetei sallangmentesen, mégis szívmelengetően bontakoznak ki, miközben a film varázslatosan idézi meg a hetvenes éveket. Paul Giamatti, Da’Vine Joy Randolph és Dominic Sessa játéka tökéletesen egészíti ki a film hangulatát. (Inkei Bence)
Főkép forrása: 24.hu
