Az Első Világháborút Lezáró Békerendszer és a Bretton Woods-i Konferencia
Az első világháborút lezáró békerendszer hiányosságaival borzalmas módon szembesült a világ alig két évtized elteltével. Miközben a szövetségesek a tengelyhatalmakkal szemben már csak a feltétel nélküli megadást tartották elfogadhatónak, még a teljes győzelem kivívása előtt megkezdték a második világháború utáni világrend alapjainak lefektetését. Gazdasági szempontból erre az 1944. július 1-jétől 22-éig tartó Bretton Woods-i konferencián került sor.
Megakadályozni Az Újabb Összeomlást
A tanácskozáson a 44 szövetséges állam küldöttei vettek részt, vezető alakjai pedig a brit John Maynard Keynes, illetve az amerikai Harry Dexter White, az amerikai pénzügyminisztérium egyik vezető beosztású tisztviselője volt. Mivel felismerték, hogy a második világháború kitörésében kulcsfontosságú szerepet játszott a nemzetközi pénzügyi rendszer sérülékenysége, illetve a részben emiatt kirobbanó nagy gazdasági válság, elsődleges céljuk a háború utáni újjáépítésen kívül egy újabb összeomlás megakadályozása volt.
A későbbiekben Bretton Woods-i rendszerként emlegetett gazdasági berendezkedés alapja az volt, hogy szűk sávon belül rögzítette a különböző valuták egymáshoz viszonyított értékét oly módon, hogy ezeket az amerikai dollárhoz rögzítette, amelynek értékét viszont az aranyhoz. Az árfolyamok nagyobb kilengése esetén az érintett kormányoknak kötelességük volt beavatkozni, a rendszer felügyeletével pedig a szintén ekkor létrehozott Nemzetközi Valutaalapot (IMF) bízták meg.
Ez a szervezet, illetve a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank, valamint az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (mai utódjának a Világkereskedelmi Szervezetet, azaz a WTO-t tekinthetjük) jelentette az új rendszer sarkkövét, amelynek biztosítania kellett a tagok együttműködését, a minél szabadabb piacokat és a különböző valuták átválthatóságát.
Felszínre Jöttek A Problémák
A Bretton Woods-i rendszer alapvetően az amerikai gazdaság vezető szerepére, illetve a dollár erejére épült, de ez érthető is volt akkor, amikor a háború pusztítása által nem érintett egyetlen nagyhatalomként az Egyesült Államok adta a világ termelésének nagyjából a felét, miközben a világ aranykészletének háromnegyede is a birtokában volt.
Problémái ellenére a rendszer tulajdonképpen jó alapot nyújtott a világgazdaság talpra állásához, és példátlan pénzügyi stabilitást biztosított a háború utáni nagyjából két évtizedben. A megváltozott körülmények – elsősorban a német és a japán „gazdasági csoda” – azonban felszínre hozták Bretton Woods hiányosságait. A rendszer mozdíthatatlan alapjaként kijelölt dollár az új versenytársakkal szemben hátrányos helyzetbe hozta az amerikai gazdaságot, amely így az 1960-as évek végére válságba került, és ennek megoldására a Nixon vezette kormányzat 1971-ben megszüntette a dollár árfolyamának aranyhoz való rögzítését, ezzel tulajdonképpen felszámolva a Bretton Woods-i rendszert.
Az akkor felállított intézmények vagy azok utódai azonban ma is léteznek, így végeredményben az 1944. július 22-én aláírt egyezmény a mai világgazdasági berendezkedés alapjának is tekinthető.
Főkép forrása: 24.hu
