Az Ország legfaszabb emlékművét avatták fel Devecseren. Augusztus 21-én a 444.hu észlelte, hogy egy faragott faszobrot emeltek a mohácsi vész emlékére a Veszprém megyei Devecseren. Az 500 éve lezajlott, magyarok számára tragikus csatára emlékezve egy hosszú, faragott fászobrot helyeztek el a kisvárosban, melynek tetején sisak és oldalain szárnyak voltak faragva. Az alkotók szándéka szerint legalábbis ez volt az ötlet, azonban a végeredmény ennél sokkal prózaibb és nemiszervibb lett.
Az említett cikkek megjelenése után a készítők és az önkormányzat is úgy döntött, hogy lebontják a faszobrot – legalábbis a Blikk ezt állította. Ferenczi Gábor devecseri polgármester elmondta a lapnak, hogy ő nem látta az emlékművet az eredeti helyén, mivel szabadságon volt és kötőhártya-gyulladása is volt.
A polgármester szerint Nyárs Hajnalka alpolgármester rajzoltatta meg mesterséges intelligenciával a szobrot, majd lett kifaragva. A szobrot a közeli Bodorfa polgármestere készítette. Nyárs szerint a szobor egy harci díszben az ég felé szálló madarat ábrázolt volna. Az alpolgármester a történtekről az Facebook-oldalán is megemlékezett, és ironikusan vállalta a felelősséget.
A szoborral kapcsolatos esemény legalább reklámnak szolgált a városnak, hiszen sokakat elcsábított a helyszínre. Az alkotók azonban nem érzik helyesnek személyük támadását, és hangsúlyozzák, hogy a kritikát és a gúnyt el kell tudni viselni. Azt tanácsolják, hogy érdemes humorral viszonyulni az ilyen helyzetekhez, hiszen az segít abban, hogy az ember könnyebben kezelje az ilyen helyzeteket.
Főkép forrása: telex.hu












