Elutasította Az Etikai Bizottság Gyurcsány Ferenc Elleni Beadványt

A Demokratikus Koalíció (DK) Etikai Bizottsága megvizsgálta Leel-Őssy Gábor beadványát, amelyben etikai eljárást kezdeményezett a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc ellen, és elutasította azt, derül ki a párt közleményéből.
Leel-Őssy, aki a DK gyulai politikusa és alapító tagja, a június 9-i választási eredmények miatt kezdeményezett etikai eljárást a pártelnökkel szemben, akinek a kizárását is kérte.
Az Etikai Bizottság azonban a beadvány tartalmát nem tekinti etikai ügynek, mert az abban megfogalmazottak nem etikai, hanem politikai jellegűek. Ezért a testület hatáskör hiányában a beadvánnyal nem tud foglalkozni – áll a DK közleményében.
A párt azt írja, hogy Leel-Őssyvel szemben is zajlik etikai eljárás, melynek lezárultáig a bizottság a politikus tagságának felfüggesztését javasolja.
Főkép forrása: 24.hu











