Kínai Újév: Magyarországon is egyre népszerűbb
A kínai újév, más néven holdújév, Magyarországon is egyre ismertebb fogalom. Ez részben annak köszönhető, hogy a magyar lakosság jelentős része ilyenkor készleteit feltölti, hiszen január végén számos kínai üzlet hosszabb időre bezár. A kínai újév közeledtével sokan napi kapcsolatban állunk az országban élő kínai közösséggel, bár ezek a közösségek gyakran zárt körűek, így mindennapi szokásaikról, kultúrájukról kevésbé van rálátásunk.
Az idei évben Kínában január 29-én kezdődött az új esztendő. Erre az ünnepre sokan hazautaznak, így számos üzlet valóban bezár Magyarországon is. Az export és az import szektorban tevékenykedő cégek működése szintén szünetet tart. Dr. Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója szerint a kínai újév a külcsín és a vallási vonatkozások leszámítva hasonló a karácsony és szilveszter összefonódásához.
Napforduló és telihold ünnepe
Kínában, ahogy a világ többi részén is, a Gergely-naptárt használják, ugyanakkor az ősi időszámításuk is élő örökségként van jelen. A hagyományos évkezdet az ország legnagyobb ünnepe, a holdújév, ami egy mozgó ünnep – legkorábban január 21-én, legkésőbb február 20-án kezdődhet. Idén január 29-e volt az új év napja, ami hivatalosan egy hétig tart, de a gyakorlatban akár 2-3 hétig is elhúzódhat az ünneplés időszaka.
A kínai zodiákus szerint a kígyó éve jön
A kínai időszámítás 12 éves ciklusokat követ, amely alapján az állatövi jegyek alakulnak: a mostani év a kígyóé, amit majd a ló, a kecske, a majom és a többi jegy követ. Ebből merít a kínai asztrológia is, amely Magyarországon is némi ismertségnek örvend, bár, mint a sinológus elmondta, Kínában sem mindenki veszi komolyan a horoszkópot.
Az ELTE Konfuciusz Intézet Budapesten, a kínai negyedben tartotta idén is Magyarország legnagyobb holdújévi ünnepségét január 18-19-én, ahol a magyarok széles köre is betekintést nyerhetett a kínai kultúrába és hagyományokba.
Főkép forrása: 24.hu












