Két új rendeletet is hoztak.
Két, Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt rendelet jelent meg a Magyar Közlönyben. Az egyik rendelet alapján menedékesként ismerik el az orosz-ukrán háború kirobbanása előtt Ukrajnában tartózkodó ukrán állampolgárokat, valamint a hontalan személyeket, harmadik országbeli állampolgárokat, akik nemzetközi vagy azzal egyenértékű védelemben részesültek az említett országban.
A rendelet szerint a menedékeseknek lehetőségük van arra, hogy közmunkások vagy közfoglalkoztatottak legyenek, valamint kimondja, hogy az Ukrajnából érkező magyar állampolgároknak valamennyi ellátást, kedvezményt kell biztosítani, ha „a magyar állampolgárság tényénél fogva kedvezőbb elbánásban nem részesül”.
A második rendelet a helyi adókról szóló törvényen belül módosítja az idegenforgalmi adóra vonatkozó szabályit a menekülthullám miatt. Ennek alapján február 24-től nem kell idegenforgalmi adót fizetniük azoknak, akik Ukrajna területéről érkező menekültet fogadtak be.