A Fertő partjához vezető út felújítása miatt fákat kellett volna kivágni, ez ellen tiltakoznak a környezetvédő civilek, miközben a hajósok és a horgászok a kikötő lezárása miatt érzik úgy, hogy megint ultimátumot kaptak. De a helyiek hangja most elért Budapestig: a minisztérium leállította a fakivágási munkákat.
Szemerey Samu, az Építészeti és Magasépítési Beruházásokért felelős államtitkár szeptember 25-én jelentette be egy soproni fórumon, hogy megkezdik a fertőrákosi öbölhöz vezető út felújítását. Rendbe teszik az úttal párhuzamos patak partját, külön kerékpárút is épül és a közműveket is cserélik. Ennek pedig áldozatul fognak esni az út menti fák.
Ezt már a fórumon is többen nemtetszéssel fogadták, azóta pedig konkrétan meg is fogalmazták ellenérzésüket. A Fertő Tó Barátai Egyesület nyílt levélben tiltakozott a Fertőrákost a Fertő tóval összekötő út menti fák kivágása ellen. A civilek állásfoglalásukat elküldték az érintett minisztériumoknak is.
A civilek egyelőre nem kaptak választ, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közölte: egyelőre leállítják a fakivágási munkákat.
A jelenlegi út és a Rákos-patak közötti zöld területen harminckét akác és kőris áll, árnyékot adva embernek, állatnak egyaránt. A horgászok a fák lombjai alól figyelik az úszót, a madarak is ide húzódnak hűsölni.
Adódik a kérdés, ha már kerékpárúttal is szélesítik az utat, miért nem teszik ezt a másik oldalon, ahol nincsenek fák?
A Közlekedési és Beruházási Minisztérium válaszában először megismételte, amit az államtitkár már a fórumon is elmondott a Telexnek: „A Fertő-part megközelítését biztosító út felújítása kapcsán az új kormány egy már megtervezett és leszerződött projektet örökölt”.
Hozzátették azt is, hogy más beruházásokhoz hasonlóan ezt is felülvizsgálta a szaktárca, a felmerült környezetvédelmi és közlekedésbiztonsági aggályokat is figyelembe véve. A fakivágási munkákat ezért egyelőre leállították és kezdeményezték a tervek ismételt műszaki felülvizsgálatát, beleértve azt is, hogy csökkenthető-e a szükséges fakivágások száma, illetve módosítható-e az út és a kerékpárút kialakítása. „A minisztérium célja, hogy a Fertő tónál csak a feltétlenül szükséges beavatkozások történjenek meg, a természeti értékek lehető legnagyobb megőrzése mellett” – írták.
A Fertő part fenntartható és emberléptékű felújításáért évek óta lobbizó civilek mellett a hajótulajdonosokat és a horgászokat is meglepte az útfelújítás megkezdése. Az északi kikötőt használó hajósokat arról értesítették, hogy október 18-ig minden járművet el kell szállítani a 2025 májusában átadott északi kikötőből az útépítés miatt. A horgászokat azért is nagyon rosszul érinti a lezárás, mert a ragadozóhal-szezon kellős közepén nem szállhatnak vízre. Mindkét tábor ultimátumnak nevezte a váratlan bejelentést és a rövid határidőt.
A minisztérium ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy az út- és közműépítés kivitelezési szerződése már hatályban van, a munkavégzésre rendelkezésre álló időszak pedig korlátozott. Ez indokolta az északi kikötő használóinak adott határidőt, de módosíthatóságát szintén vizsgálják. A kivitelezés során a kikötő megközelítését a szezonban biztosítani kell, nem cél a Fertő part szükségtelen vagy tartós lezárása.
„A fejlesztés egészénél is azt az elvet követjük, hogy a tópart a lehető legnagyobb mértékben újra hozzáférhető legyen a helyiek és a látogatók számára, miközben a természetvédelmi szempontok ugyanúgy érvényesülnek” – hangsúlyozta válaszában a minisztérium.
A 2510 méteres utat valóban sürgősen fel kell újítani, ez a tárca reakciójából is egyértelmű. A Tisza-kormány jövő nyáron meg akarja nyitni a 2018-ban lezárt fertőrákosi öböl strandját, ahhoz pedig legalább egy sáv, parkolók, vizesblokkok és fogadóépület is kell.
Főkép forrása: telex.hu











