A Profession.hu legújabb felmérése a munkáltatók jövő évi terveiről
A Profession.hu közel 500 cég válaszai alapján készítette el legújabb felmérését, amelyben a munkáltatók 2025-ös várakozásait, bérfejlesztési és toborzási terveit vizsgálták. Az elmúlt kilenc hónap során beigazolódni látszik a munkáltatók év eleji optimista prognózisa, hiszen idén több munkáltató is végül bérfejlesztést hajtott végre, mint ahányan azt eredetileg tervezték.
Idén a fizetésemelések mértéke az előzetes várakozásoknál alacsonyabb volt. Több olyan cég tartotta a növekedést 5-9 százalék között, akik korábban ennél magasabb összeget kalkuláltak. Az év elején tervezett 11,7 százalékos átlagos emelés helyett végül 11 százalékban realizálódtak.
A felmérés alapján a vállalatok már most készülnek 2025-re, és bár az óvatosság jellemzi terveiket, minden második munkáltató tervez béremeléssel jövőre. Azonban az idei tervekhez képest alacsonyabb, átlagosan 9,5 százalékos növekedéssel számolnak. Ez a tendencia már három éve megfigyelhető, hogy végül több cég hajt végre emeléseket, mint amennyit előzetesen terveztak.
„A béremelési tervek és a 2025-re várt 2,5-3,5 százalék közötti inflációs előrejelzések alapján jövőre a munkavállalók jelentős része reálbér emelkedéssel számolhat” – nyilatkozta Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója. A vállalatok többsége (76 százalék) tervezi, hogy a fizetésemelések a cég egészére kiterjednek majd, nem csak bizonyos pozíciókra vagy részlegekre.
Az átlagosnál alacsonyabb a bérfejlesztést tervező cégek aránya az állami szektorban, míg a külföldi magántulajdonú cégek körében többen terveznek béremelést, bár az átlagosnál kisebb mértékű, 7,8 százalékos növekedéssel.
A jövő évi tényleges bérfejlesztéseket leginkább a vállalatok teljesítménye befolyásolja majd, közölte Tüzes Imre. A megélhetési költségek és a munkaerő megtartásának szükségessége is hatással lehet a tervezett fizetésemelésekre.
A felmérésből kiderül, hogy a cégek közel fele (45 százalék) béren kívüli juttatást is biztosít alkalmazottainak. Az 1 milliárd forint feletti árbevételű vállalatok esetében ez a juttatás gyakoribb (59 százalék). A cafeteria keretösszegét minden ötödik vállalat tervezi megemelni jövőre, átlagosan 13 százalékkal, csökkentést pedig mindössze a válaszadók 2 százaléka tervez.
Főkép forrása: 24.hu












