Az idegsejtek titkai: A Jennifer Aniston-sejt és a nagymama-sejt rejtélye
A világon kevesen büszkélkedhetnek azzal, hogy az idegsejteket róluk nevezték el. Ilyen például a Purkinje-sejt, Jan Evangelista Purkyně nevét viseli, vagy a Betz-sejt, ami Wladimir Betz német neurológus tiszteletére kapta nevét. Érdekes módon a kutatók szerint létezik egy úgynevezett Jennifer Aniston-idegsejt is, melynek létezése még mindig megosztja a tudományos közvéleményt.
2005-ben Rodrigo Quian Quiroga neurológus epilepsziás betegek agysejtes aktivitását figyelte meg. A kutatás célja az volt, hogy nyomon követhessék az idegsejtek kisülési mintázatait, és ezzel feltérképezzék, hogyan dolgozzák fel az emberek a vizuális ingereket. Noha már sokkal többet tudunk erről a folyamatról, mint korábban, a pontos mechanizmusaik még mindig rejtélyesek.
A nagymama-sejt elméletét Jerome Lettvin hozta létre, amely azt sugallja, hogy az agyban olyan sejtek léteznek, amelyek egyedi tárgyak vagy személyek – például a nagymama – felismeréséért felelnek. Quiroga kísérletével úgy tűnt, hogy igazolni tudta ezt az elméletet, miután észrevette, hogy egy epilepsziás alany neuronja kifejezetten Jennifer Aniston képeire reagál.
A kutatás során a résztvevők hírességek, állatok és különböző tárgyak képeit nézték, míg a kutatók figyelték az agyi aktivitást. Kiderült, hogy számukra egyes emberek képei egy adott neuronra voltak hatással, amely jellemzően ugyanazt az egyetemes mintát követte. Például volt olyan alany, akinek neuronja majdnem kizárólag Bill Clintonra reagált.
Mindez izgalmas kérdéseket vetett fel. Ha az idegsejtek különböző szereplőkre specializálódtak, akkor mi történik, amikor új embereket ismerünk meg? Zimmer Márta, a BME docense szerint a nagymama-sejttel szemben több ellenérv is felmerül. Például, ha létezne ilyen sejt, minden új ismeretséghez új idegsejt kialakulásának kellene társulnia, ami nem tűnik reálisnak.
Ha nem a nagymama-sejt a kulcs, akkor vajon mi magyarázza a megfigyelt jelenségeket? Egy lehetséges válasz az, hogy a Jennifer Aniston-sejt egy neuronhálózat része, ami apró részletek összességéből építi fel a képet az agyban. A bukásának titka az lehet, hogy több ezer alsóbb szintű neurontól kap jeleket, amelyek különböző kontextusokban aktiválódnak, amikor Anistont azonosítjuk.
Ma már sokkal többet tudunk arról, hogyan dolgozza fel az agy a vizuális ingereket, de az emlékek tárolásának folyamata továbbra is izgalmas kutatások tárgyát képezi. Míg a nyilvánosság elé kerülnek az újabb és újabb felfedezések, a kérdések még mindig nyitottak maradnak. A memória és a vizuális feldolgozás témáit még sokáig fognak tanulmányozni a tudósok.
Az emlékképzés és a memória rejtélyei középpontjában álló kutatások folytatódnak, és a közeljövőben várhatóan még érdekesebb eredmények látnak napvilágot ezen a területen.
Főkép forrása: telex.hu
