A női kézilabda-válogatott sikeres vb-csoportroundja
A női kézilabda-válogatott 32-25-re legyőzte Svájcot a holland-német közös rendezésű világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában,
ezzel pedig csoportelsőként a maximális 4 pontot viszi a középdöntőbe.

Albek Anna
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA
Akárcsak a szenegáliak ellen, ezt a meccset sem a tavalyi Európa-bajnokságon bronzérmet szerző magyar csapat kezdte jobban, hiszen 5 perc után három góllal vezettek a svájciak. Az óriási iramban zajló mérkőzés a vb-újonc ellenfélnek kedvezett, Golovin Vlagyimir szövetségi kapitánynak a 10. percben 5-9-es állásnál kellett időt kérnie.
Az emberelőnyöknek, a jó védekezéseknek és Albek Anna átlövéseinek köszönhetően sikerült egy gólra felzárkózni, de ezt követően Svájc ismét kihasználta a helyzeteit – na meg Schüpback kapus nagy védéseit is –, így visszaállította a négygólos előnyt. A félidő végére azonban csökkentettük a hátrányt, 13-14-es állással mentek szünetre a csapatok.
A második félidő is nehezen indult, de ekkor sikerült kiegyenlíteni, sőt, a 40. percben végre a vezetést is átvettük (18-17). Elkezdett működni a játékunk, Szemerey védéseivel és Hársfalvi Júlia góljával pár perccel később már három góllal vezettünk. A svájciak elfáradtak, Klujber Katrin és Csíkos Luca góljai pedig el is döntötték a mérkőzés lényegi részét, 25-18 volt a 49. percben. Ez a különbség a mérkőzés végéig megmaradt, és a végeredmény 32-25 lett. A második félidőben egyedül a svájci beálló, Tabea Schmid körüli védekezéssel volt gond, aki összesen 12 gólig jutott.
A világbajnokság lényegi része a középdöntőben kezdődik, ahol szerdán Románia, pénteken Japán, vasárnap pedig Dánia ellen játszunk.
Főkép forrása: 444.hu












