Peter Schilling „Major Tom (Völlig losgelöst)” című dala az idei Európa-bajnokság nem hivatalos himnusza lett
Bár az UEFA minden alkalommal választ egy hivatalos dalt az aktuális Európa-bajnoksághoz, ezek a legritkább esetben lesznek a közönség valódi kedvencei. Így van ez idén is, egy teljesen generikus, feledhető, érdektelen tucatpop dal kapta a megtiszteltetést: a „Fire” című számot a Meduza nevű olasz producerduó rakta össze (de akár a mesterséges intelligencia is megtehette volna), és a német Leony, illetve az amerikai Ryan Tedder éneklik.
Az angol nyelvű dal hasonlóan kíséri majd a tornát, ahogy legutóbb Martin Garrix szerzeménye tett, 2016-ban David Guetta és Zara Larsson dala és így tovább. Nehéz elképzelni, hogy sokan emlékezzenek ezekre a dalokra ma is, viszont minden tornán van egy szám, amit a szurkolók felfedeznek és az Eb nemhivatalos himnuszává emelik.
2016-ban ilyen volt a „Freed from Desire” (Gala), öt évvel később a „Sweet Caroline” (Neil Diamond), most pedig minden jel szerint egy 1983-as klasszikus, Peter Schilling „Major Tom (Völlig losgelöst)” című dala:
Egy héttel azután, hogy a dal az Adidas közösségi médiában közzétett reklámjának aláfestőjeként szerepelt, amely március közepén mutatta be Németország tornafelszerelését, a szurkolók petíciót indítottak, hogy ez legyen a nemzeti csapat gólhimnusza, azaz a stadionban a gólok után lejátszott zene.
A hónap végére a Major Tom már a frankfurti Waldstadionban is felcsendült, az első hazai gól után a Németország – Hollandia barátságos mérkőzésen. Ezt a dalt skandálták a szurkolók, miután megrohamozták a pályát aznap, amikor Xabi Alonso Bayer Leverkusenje áprilisban megnyerte a német bajnoki címet. Ebben a hónapban a német szövetség hivatalosan is gólhimnusszá tette
Vagyis sokat fogjuk majd hallani a következő egy hónapban a dalt, amely 1983-ban meglepetésszerű nemzetközi sláger lett. A német új hullámmal felszínre kerülő Peter Schilling dala először német nyelvterületen hódított, de később angol nyelvű verzió is készült belőle, számos országban listára került, és még az USA-ban is a Top 20-ba került, amit kevés német előadó mondhatott el magáról.
A David Bowie „Space Oddity” című számának főszereplője, az űrhajós Tom őrnagy kalandját továbbgondoló dal a „99 Luftballons” mellett a Neue Deutsche Welle (német új hullám) legismertebb dala a mai napig. A dal feledhetetlen refrénje volt a főcímdala a „Deutschland 83” sorozatnak, hallható az „Atomszőké”-ben, és még ki tudja, hol.
Ez nagy megtiszteltetés. Különösen azért, mert a Major Tom körüli jelenlegi felhajtás nem egy koffein fűtötte marketingértekezleten fogalmazódott meg, hanem kizárólag maguknak a szurkolóknak köszönhető
nyilatkozta a Guardiannek a most 68 éves Schilling.
Az biztos, hogy a következő hetekben sokat fogjuk hallani ezt a dalt, amely egyértelműen az idei Európa-bajnokság nem hivatalos himnuszává vált.
Főkép forrása: 24.hu












