Egy friss tanulmány szerint a szülők hajlamosak előnyben részesíteni lányaikat, idősebb gyermekeiket, valamint azokat, akiket lelkiismeretesebbnek vagy szimpatikusabbnak találnak – írja a The Guardian. A kutatók szerint ez jelentős hatással lehet a gyerekek fejlődésére, különösen a kevésbé kivételezett testvérek esetében, mivel korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy a testvérek közti eltérő bánásmód negatív következményekkel járhat.
Alexander Jensen, a Brigham Young Egyetem és McKell Jorgensen-Wells, a Western University munkatársai, több forrás, köztük 30 lektorált cikk adatait elemezték, így több mint 20 ezer amerikait, kanadait és nyugat-európai személyt vizsgáltak. Az elemzés során figyelembe vették a testvérek születési sorrendjét, nemét, temperamentumát és személyiségét, melyekre a szülők nyilatkozatai alapján következtettek.
Az eredmények azt mutatták, hogy az idősebb testvérek nagyobb önállóságot és kisebb felügyeletet élveznek fiatalabb testvéreikhez képest. Ez a kevésbé kivételezett testvérek esetében alacsonyabb önértékelést és több problémás viselkedést eredményezhet gyermek- és serdülőkorban.
A kutatás azt is feltárta, hogy a lányokat általában inkább részesítik előnyben a szülők, bár a gyermekek ezt nem észlelik. Ennek oka az lehet, hogy a lányokat átlagosan könnyebb nevelni. Emellett a szülők által lelkiismeretesebbnek vagy szimpatikusabbnak ítélt gyermekek is kedvezőbb helyzetben vannak.
Fontos megjegyezni, hogy a tanulmánynak vannak korlátai, például a szülői különbségekkel nem foglalkoztak, továbbá a bevont adatok sem egységesek. Nem derült ki, hogy a tanulmány által sugallt minták azonosak-e az eltérő életszakaszokban.
A kutatók elismerték, hogy a változatos szülői bánásmód okai összetettebbek lehetnek, mint amit vizsgáltak. Karl Pillemer, a Cornell Egyetem munkatársa, aki nem vett részt a tanulmányban, kiemelte: a szülők különbséget tehetnek gyermekeik között, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy egyiket jobban szeretik a másiknál. Mint mondta, a szülők igyekeznek elkerülni, hogy érzelmeik befolyásolják viselkedésüket, hangsúlyozva, hogy bár érzéseiket nem irányíthatják, viselkedésüket igen.
Főkép forrása: 24.hu












