Andrew Garfield a gyermekvállalás bizonytalanságairól beszél
Andrew Garfield a legújabb, We Live in Time című filmjében játszott apakarakterére vonatkozólag nyilatkozott a közelmúltban a sajtónak, és elárulta, hogy ez a szerep, valamint az a tény, hogy tavaly betöltötte a negyvenet, elbizonytalanította őt a gyermekvállalással kapcsolatban. A színész így fogalmazott: „Már most is egy fáradt pasas vagyok. Nem akarok fáradt apa lenni.”
Garfield hangsúlyozta, hogy a családalapítást nem szabad könnyedén venni, különösen, ha valaki a nyilvánosság figyelmének középpontjában áll, hiszen ez a születendő gyermekre is hatással lehet.
Nem ez az első alkalom, hogy a színész megszólal a témában. Az Independent szerint 2022-ben Garfield elismerte, hogy nyomást érzett, hogy 40 éves kora előtt gyermeket vállaljon. „Az összes középiskolai barátom együtt ünnepli a 40. szülinapját. De az az érdekes, hogy mindig azt hittem, én leszek az első, akinek gyerekei lesznek és megállapodik, és ők, a legtöbben már mind bekuckóztak, többnyire már egy-két gyerekkel a hátuk mögött vannak” – mondta akkor. Hozzátette, hogy felszabadító érzés volt számára megszabadulni attól a társadalmi kötelezettségtől, miszerint 40 éves koráig szaporodnia kell, és elfogadni egy másik életutat.
Bár Andrew Garfield ritkán beszél nyilvánosan a magánéletéről, a legfrissebb hírek szerint jelenleg Kate Tomas, egy hivatásos boszorkány a párja.
Főkép forrása: 24.hu








![A válás csendes krónikája: Január 2. filmkritika[embed]https://www.youtube.com/watch?v=bOydqjHmQQQ[/embed] A válás csendes krónikája: Január 2. filmkritika[embed]https://www.youtube.com/watch?v=bOydqjHmQQQ[/embed]](https://s.24.hu/app/uploads/2024/09/januar_2_cirko_film_2-e1726652071508.jpg)



