Tetőzött a Duna Komáromnál, dél felé halad az árhullám
Az előrejelzéseknek megfelelően péntekre tetőzik, tetőzött a Duna Komáromnál. Az árhullám tovább halad dél felé, és péntek délutánra eléri Esztergomot – mondta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 péntek reggeli műsorában.
Siklós Gabriella elmondta, hogy jelenleg körülbelül 50 centiméterrel alacsonyabb a tetőző vízállás, mint a 2013-as árvíz idején volt.
A legnagyobb kihívást az árvízi jelenségek okozzák a vízügyi szakembereknek. A tetőzés után fakadóvizek, csurgások és buzgárok alakulhatnak ki, különösen a Szigetközben. Az árhullám levonulása után ezek az esetek gyakrabban fordulnak elő, de a szakembereknek sikerült körülvédeniük ezeket – tette hozzá.
Az OVF honlapján feltüntették az árvízvonal telefonszámát, amely 24 órában működik. Itt az aktuális árvizes információkról adnak felvilágosítást, de felajánlásokat nem tudnak fogadni, és útinformációval sem szolgálnak.
Siklós Gabriella ismételten arra kérte az embereket, hogy kerüljék az átázott töltéseket és gátakat. A civilek ugyanis egyrészt akadályozhatják a védekezési munkát, másrészt további terhelést raknak a töltésekre.
(MTI)

Főkép forrása: 24.hu











