Árvízvédelmi helyzet Magyarországon: Több mint 755 kilométeren van készültség

Jelenleg több mint 755 kilométeren van árvízvédelmi készültség hazánkban, ebből csaknem 307 kilométeren harmadfokú, a Lajtán pedig rendkívüli fokozat van érvényben. Hét vármegye (Bács-Kiskun, Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Tolna) 53 településén, valamint a fővárosban, önkormányzati és állami védvonalakon folyik az árvízi védekezés – olvasható a katasztrófavédelem szombati összesítésében.
Kisoroszi továbbra sem közelíthető meg közúton, de a település ellátása és tűzvédelme biztosított. A védekezési munkálatokban több mint hatezren vesznek részt, akik között számos önkéntes is segít. Pénteken a katasztrófavédelem 1400 emberrel vett részt az árvízi védekezésben, melyből 148-an a katasztrófavédelmi oktatási intézmény hallgatói voltak. A hivatásos erőkön túl az önkéntes szervezetek is kivették részüket a munkálatokból: 27 önkéntes tűzoltó egyesület és 17 önkéntes mentőszervezet csaknem 300 tagja dolgozott a gátaknál.
Orbán Viktor miniszterelnök a ma reggeli árvízinfón elmondta, hogy a védekezés jelenleg a kilencedik napjánál tart, és az előrejelzések szerint még öt nap van hátra, bár remény van arra, hogy korábban levonul az ár. A Szigetközben nagyjából egy métert apadt a víz, Nagybajcson, Komáromban és Esztergomban pénteken tetőzött a folyó, ma pedig Vácnál, majd Budapestnél leszünk túl a tetőzésen. A Lajta Mosonmagyaróvárnál az eddig mért legmagasabbhoz képest 29 centiméterrel alacsonyabb vízszinttel tetőzik a folyó. A Duna esetében a 2013-as árvízhez képest nagyjából 50-60 centiméterrel alacsonyabb tetőzés várható a különböző szakaszokon. A jelenlegi állás szerint a jövő hét elején megnyitható a budapesti rakpart a közlekedők számára.
További kihívást jelentett, hogy Pilismarótnál megcsúszott a töltés, amit búvárok 16 órás munkával erősítettek meg, Vácnál pedig a szennyvízaknák okoztak gondot, amelynek következtében megkezdték a fertőtlenítést.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára elmondta, továbbra is működik az ingyenesen hívható árvízi vonal, amelyen keresztül lehet segíteni a védekezést és a koordinációt. A katasztrófavédelem továbbra is jelen van a védekezési munkálatoknál és minden szükséges erővel segít.
Főkép forrása: 24.hu











