Az EKB vezére szerint Európának saját jövőjét kell megteremtenie, és le kell szakadnia az Egyesült Államoktól

Minden jogalap megvolna rá, hogy letartóztassák Benjámin Netanjahut, amint magyar területre lép, de bizonyos, hogy ez nem történik meg az izraeli kormányfő szerda éjjeltől vasárnapig tartó látogatásán, akkor sem, ha ez Magyarország részéről nemzetközi jogi kötelezettségeinek megszegése lesz. A látogatásnak azonban valószínűleg

magyar részről szándékos üzenete is, hogy a kormány nem szerez érvényt a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsának.

Netanjahut 2024 novemberében hívta meg Magyarországra Orbán Viktor, miután az ICC a Gázai övezet szándékos kiéheztetésének vádjával nemzetközi elfogatási parancsot adott ki az izraeli kormányfővel szemben. A magyar kormány már akkor deklarálta, hogy figyelmen kívül hagyja a hágai testület döntését, melyet abszurdnak, szégyenteljesnek nevezett. A kormány jelezte, hogy nemcsak elvben utasítja el a döntést, hanem ezt minél előbb a gyakorlatban is szeretné bizonyítani. A meghívás politikai jelentőségéről itt írtunk részletesen.

Az izraeli sajtó már március elején arról írt, hogy még húsvét előtt hivatalos látogatást tesz Magyarországon Netanjahu. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfókon megerősítette a látogatás tényét, de a pontos időpontját nem árulta el. Végül vasárnap derült ki az izraeli lapok alapján, hogy Netanjahu szerdán este érkezik, a legutolsó információk szerint pedig csütörtök kora hajnalban száll le Budapesten az izraeli delegáció. Az elfogatóparancs kiadása óta Netanjahu először látogat EU-s tagállamba.

Közvetlen jogkövetkezménye nem sok van annak, hogy a magyar kormány figyelmen kívül hagyja az ICC döntését, közvetve azonban a magyar jogállamiság hiányosságainak újabb bizonyítékaként hatással lehet az EU-ban Magyarországgal szemben zajló kötelezettségszegési eljárásra is, amelynek kulcsszerepe van abban, hogy az ország hozzájuthat-e az EU-tagság alapján járó, egyelőre befagyasztott uniós forrásokhoz – vélte a Telexnek nyilatkozva Hoffmann Tamás nemzetközi jogász, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója.

Netanjahu a Trump-terv támogatását is remélheti Orbántól

Netanjahu látogatására a legnagyobb figyelem az ICC döntésének figyelmen kívül hagyása miatt irányul, de a Times of Israel izraeli forrásaira hivatkozva arról írt, hogy az izraeli kormányfő és Orbán megvitathatják majd Donald Trump amerikai elnök gázai tervének esetleges magyar támogatását is. Az izraeli lap információi szerint Netanjahu megpróbál minél több országból álló koalíciót létrehozni, amely támogatja Trump gázai tervét.

Izrael és Magyarország közti sokrétű kapcsolat, és a két kormány közti ideológiai és operatív kapcsolat, mely a Pegasus-beszerzésektől – a Netanjahu-kabinet (valószínűleg 2018-ban) engedélyezte az NSO izraeli cégnek azt, hogy a magyar kormánynak is eladja a Pegasus kémszoftvert – az uniós elítélő határozatok blokkolásáig terjed, mindig is számos témát biztosít egy miniszterelnöki szintű találkozóra.

Csicsmann László, a Corvinus docense és a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója a Telexnek azt mondta, ezúttal a következő kérdések-igények merülhetnek fel:

• Netanjahu szeretne európai támogatókat találni a Trump-terv (a gázai palesztinok kitelepítésével járó rekonstrukciója) megvalósításához.
• Magyarország szeretné elkerülni a gázai háború eszkalációját, különösen, ha az migrációs válsággal fenyeget vagy a keresztény közösségeket fenyegeti.
• A magyar kormányt érdekli az Izrael és Egyiptom által közösen kitermelt földközi-tengeri földgáz is, mely segítene Magyarország energiaellátásának diverzifikálásában és energiabiztonságának javításában.

Csicsmann szerint Magyarország lesz az első EU-s tagállam ahová Netanjahu az ICC nemzetközi elfogatóparancsa óta ellátogat, de Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök március végén Izraelbe látogatott, és Friedrich Merz leendő német kancellár is jelezte, hogy beiktatása után szeretettel várja németországi látogatásra az izraeli kormányfőt.

Novemberben adták ki az elfogatóparancsot

A Nemzetközi Büntetőbíróság háborús bűncselekmények vádja miatt november közepén adott ki elfogatóparancsot Netanjahu és Joáv Galant volt izraeli védelmi miniszter ellen. Az ICC szintén elfogatóparancsot adott ki Hamász 2023. október 7-i terrortámadásának kitervelője, Mohamed Deif ellen, akit azonban már hónapokkal korábban likvidáltak.

A Hamász 2023. október 7-én véres terrortámadást indított a Gázai övezet közelében lévő izraeli települések ellen, 1200 embert, köztük 840 civilt megölve, 250 embert túszul ejtve. Válaszul Izrael katonai offenzívát indított a Gázai övezetben, a Hamász felszámolását és a túszok kiszabadítását célozva. Azóta a Gázai övezet épületeinek és infrastruktúrájának jelentős része megsemmisült vagy megrongálódott, miközben a Hamász által ellenőrzött egészségügyi minisztérium szerint több mint 50 ezer ember halt meg, az ENSZ adatai szerint 1,9 millió palesztinnak kellett elhagynia otthonát. Izrael ezeket a számokat vitatja.

Az ICC szerint Netanjahu emberiesség elleni bűntetteket követhetett el, és erre megalapozott a gyanú. A bíróság példaként említette a civil lakosság éheztetését, mint hadviselési módszert, de gyilkossággal, üldöztetéssel és egyéb embertelen cselekményekkel is gyanúsítják. Izrael kifogásolta a bíróság joghatóságát az üggyel kapcsolatban, ezt a kifogást elutasították. Netanjahu hivatala abszurdnak és antiszemitának nevezte a bíróság döntését, a testületet pedig politikailag motiváltnak és diszkriminálónak tartja.

Putyinnál jogi, Netanjahunál erkölcsi kifogása van a kormánynak

Hoffmann Tamás szerint a tavaly novemberben kiadott elfogatóparancs érvényesítése az ICC joghatóságát elfogadó államok területén kötelező lenne, aki ennek nem tesz eleget, az megsérti a nemzetközi jogi kötelezettségeit. Nem először jelzi a magyar kormány, hogy ennek nem tenne eleget, de első alkalommal mutatja ezt meg a gyakorlatban is.

Netanjahu esetében ráadásul az ICC döntésével való ellenszegülés nyílt vállalása az üzenet: Szijjártó Péter külügyminiszter már novemberben abszurdnak, szégyenteljesnek nevezte az elfogatóparancs kiadását, tehát azt elsősorban nem jogi, hanem hangsúlyozottan erkölcsi alapállásból utasította el. Erre erősített rá nem sokkal később a Kossuth Rádiónak szokásos pénteki, interjú formájában adott nyilatkozatában Orbán Viktor is, kijelentve, hogy a döntésnek „ellen kell szegülni”. A kormány szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság „az elmúlt időszakban több ügyben nem jogi, hanem egyértelműen politikai döntést hozott, ezzel aláásva a szervezet tekintélyét. Magyarország elutasítja, hogy politikai eszközként használják a nemzetközi bíróságokat”.

Ez egészen más szint, mint a korábbi, jogi kibúvót kereső kifogás, amit a kormány akkor vetett be, amikor az ICC Vlagyimir Putyin ellen 2023 márciusában kiadott elfogatóparancsát vitatta. A Miniszterelnökséget vezető miniszter már akkor is közölte, hogy nem szerezne érvényt az elfogatóparancsnak, ha az orosz elnök Magyarországra látogatna. Gulyás Gergely válasza azonban egyrészt egy elméleti lehetőségről szólt – hiszen a magyar fél Netanjahuval ellentétben nem hívta meg az orosz elnököt –, másrészt jogi kifogással élt, nem nyílt elutasítással. Gulyás akkori indoklása szerint ugyanis a Római Statútum nem lett kihirdetve, ezért nem része a magyar jogrendnek, ráadásul ellentétes is lenne a magyar alkotmánnyal.

A jogi indoklás azonban már akkor is sántított: a kihirdetés valóban elmaradt, de Magyarország aláírta a Római Statútumot, a parlament ratifikálta is, ezzel tehát már elfogadta, hogy az ICC részeseként Magyarország vállalja kötelezettségeit

– összegzett Hoffmann Tamás. A Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének kutatója, a Corvinus Egyetem oktatója szerint egy ilyen elfogatóparancs érvényesítése tehát nemzetközi kötelezettség, de emellett kifejezetten alkotmányjogi kötelezettség is – mivel a Fidesz által elfogadott alaptörvény kimondja, hogy „Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítja a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját”.

Vannak azonban buktatók, amelyek nem abból adódnak, hogy a Római Statútumot aláírása és a parlamenti ratifikációja után nem hirdették ki, hanem abból, hogy Magyarország továbbra is adós azzal, hogy elvégezze az aláírásból adódó törvénymódosításokat, összhangba hozva a magyar jogrendszert a nemzetközi bíróság statútumában foglalt követelményekkel.

Ez a mulasztás 20 éves, kormányokon átível, de mivel ezekhez kétharmados többségre van szükség, ezt legkönnyebben a Fidesz tehette volna meg az elmúlt 15 évben. Elvégre az alkotmányt idén már tizenötödik alkalommal módosítják, ha meglenne a politikai akarat, ezt a Római Statútummal kapcsolatban is megtehette volna a Fidesz egymagában is, sőt, már eleve belefoglalhatta volna a 2011-ben elfogadott alaptörvénybe.

Gulyás jogi érvei az ICC elfogatóparancsaival szemben tehát épp a magyar fél mulasztásaira szolgálnak bizonyítékul, de nem igazolják az ICC figyelmen kívül hagyását. „Nincs érthető, hihető indok, amely megmagyarázná, hogy Magyarország miért nem hozta összhangba a belső jogot nemzetközi jogi kötelezettségeivel” – mondta Hoffmann, aki részletesen is leírta, miért lenne Magyarországnak kötelessége végrehajtani az elfogatóparancsot.

Orbán több ciklusban is hitet tett az ICC mellett

Már csak azért is, mert Magyarország az elmúlt 25 évben többször nyilvánította ki jogi kötelezettségei elismerését, mire eljutott a mostani, csaknem nyílt tagadásig. Még az első Orbán-kormány idején, 2001. november 6-án ratifikálta a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumát Magyarország, ezzel nemzetközi kötelezettséget vállalva arra, hogy a Statútumból fakadó kötelezettségeit teljesíti. Elfogadta, hogy „a nemzetközi közösség egészét érintő legsúlyosabb bűncselekmények nem maradhatnak büntetlenül”.

A harmadik Orbán-kormány idején, 2016-ban Trócsányi László igazságügyminiszter is azt hangsúlyozta, hogy a „Bíróság ügyében hazánk azt az álláspontot képviselte, hogy a nemzetközi béke és biztonság fenntartása, valamint az emberi jogok védelme érdekében a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények elkövetőinek egy nemzetközi bírói fórumon történő felelősségre vonása feltétlenül szükséges” – idézett a törvényjavaslatból Hoffmann.

Magyarország együttműködési kötelezettségét európai uniós szinten is elfogadta. 2023. június 26-án például az Európai Unió Tanácsa – Magyarország közreműködésével – kijelentette, hogy „minden államnak biztosítania kell a Bírósággal való teljes együttműködését, beleértve a kibocsátott letartóztatási parancsok végrehajtását”.

Kétségtelen, hogy bizonyos eljárási feltételeket nem teremtett meg a törvényhozás, ahhoz, hogy az ICC elfogatóparancsa rendezett módon végrehajtható legyen Magyarországon, ám ez nem jogi érv az elállástól, hanem bizonyíték a magyar fél mulasztására. Az egyik hiányosság a letartóztatás után az adott személy ICC-nek való átadása körül van, hiányzik ennek pontos – a szállítás részleteire kiterjedő – szabályozása, amely nélkül az elfogatóparancs nem bonyolítható le kifogástalanul. Amikor a kiadatás két ország között zajlik le, annak minden része tisztázott. Ezt az ICC-vel is rendeznie kellene Magyarországnak. Ha emiatt nem szerez érvényt Magyarország az ICC elfogatóparancsának, az nem változtat azon a tényen, hogy a magyar fél ezzel vállalt nemzetközi kötelezettségeit sérti meg.

A kormány az alaptörvényre hivatkozva azzal is védekezett korábban, hogy az kimondja, hogy az országok vezetői – kézenfekvően az államfők, kormányfők, de a kör szélesebben is értelmezhető – immunitást élveznek, jelenleg tehát az alkotmánnyal ellentétes lenne egy ilyen letartóztatás, legyen szó Putyinról vagy Netanjahuról.

Csakhogy ez az alaptörvény másik pontjával ellentétes, amely szerint az ország a nemzetközi kötelezettségeivel összhangban cselekszik

– márpedig a Római Statútum aláírása, ratifikálása már ennek a nemzetközi kötelezettségnek a vállalását jelenti.

Netanjahu értékeli Orbán kiállását

A Putyint érintő elfogatóparancs jogi alapokon való elutasításával szemben azonban Netanjahu esetében már erkölcsi kifogásokat emelt a kormány, a hangsúlyt tehát a nyílt szembeszegülésre helyezte, nem az egyébként is vitatható jogi érvelésre – ezért van ebből a szempontból is kiemelt üzenete az izraeli kormányfő látogatásának. Ha a magyar fél nem akart volna ebbe a helyzetbe kerülni, akkor nyilván az lett volna az egyetlen megoldás, hogy meg sem hívja az izraeli kormányfőt, aki mellett viszont így látványosan jelezheti kiállását.

Ezt a támogatást Netanjahu már tavaly is értékelte: „Köszönöm Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy szívélyesen támogat engem és Izraelt. Szemben azok szégyenletes gyengeségével, akik támogatják az Izrael önvédelmi joga elleni felháborító döntést, Magyarország – amerikai barátainkhoz hasonlóan – erkölcsi tisztaságot mutat, kiáll az igazságosság és az igazság mellett” – válaszolta a magyar miniszterelnök meghívólevelére tavaly az izraeli miniszterelnök. Korábban a budapesti izraeli nagykövetség azt írta, Netanjahu nagyra értékeli a meghívást, szerinte Magyarország a történelem jó oldalára állt.

Netanjahunak fontos mutatnia, hogy van nemzetközi támogatottsága az EU-n belül.

A Politico szerint az Európai Bizottság egyik szóvivője hétfőn Netanjahu budapesti útja mentén azt mondta, hogy minden államnak biztosítania kell „a teljes együttműködést a bíróságokkal, beleértve a kiadott elfogatóparancsok megfelelő teljesítését.” Hozzátette, hogy az EU tiszteletben tartja az ICC-t. A Politico is hozzátette azonban, hogy Friedrich Merz leendő német kancellár is jelezte, hogy meghívná Netanjahut, és „megtalálná a módját”, hogy az izraeli kormányfő Németországba látogathasson.

Az ICC nem sokat tehet, ha nem tartják be az elfogatóparancsát

Túl nagy kockázatot azonban Netanjahu fogadásával első ránézésre nem vállal a kormány. Az ICC ilyen esetben eljárást indít, kimondja a kötelezettségszegés tényét és elmarasztalja a jogsértésért az adott országot. Volt már hasonlóra példa: legutóbb tavaly ősszel járt így Mongólia, amikor az orosz elnök látogatott oda, és természetesen nem tartóztatták le.

2017-ben az akkori szudáni elnök, Omár el-Basír ellen kiadott elfogatóparancsnak nem szerzett érvényt Dél-Afrika, az elmarasztalást az ICC akkor is kimondta. Dél-Afrikában azonban később az alkotmánybíróság is elismerte a jogsértés tényét, azaz az ország kinyilvánította, hogy a jövőben bizonyosan érvényt szerezne egy elfogatóparancsnak. Ez lehetett az oka annak, hogy a BRICS ottani csúcstalálkozójára Putyin végül nem utazott el 2023-ban.

Önmagában azonban a jogsértés kimondásán túl az ICC nem tehet semmit, szankciót a tagországok közgyűlése sem hozhat. Ezt az ENSZ Biztonsági Tanácsa tehetné meg, de ez nyilván nem történik meg sosem, már csak azért sem, mert az állandó tagként ott ül Oroszország, Kína és az Egyesült Államok is, márpedig egyikük sem tagja az ICC-nek.

Az EU-nál visszaüthet a lépés

„Az ICC elfogatóparancsának figyelmen kívül hagyása a nemzetközi jog súlyos megsértése, amely ellentétes a jogállamiság elvével” – hívta fel a figyelmet Hoffmann. Márpedig a jogállamiság az EU alapértékeinek egyike, és Magyarország ellen az EU-ban épp a jogállamiság megsértése miatt zajlanak kötelezettségszegési eljárások. Ezekre hivatkozva az EU forrásokat zárt el Magyarország elől.

„A Római Statútumot az EU minden országa elfogadta, így az ICC része a jogállamiság koncepciójának.” Ha tehát ezt az EU-tag Magyarország figyelmen kívül hagyja, az újabb érv lehet vele szemben a jogállamiság megsértésére, azaz újabb érv az EU-s források befagyasztásának fenntartására.

Ebből nem jelentene kiutat az sem, ha esetleg Magyarország kilépne az ICC-ből. Ez ugyanis egyértelműen azt jelentené, hogy a magyar fél nem kíván együttműködni az ICC-vel.

„A magyar kormány azt üzenné ezzel, hogy Magyarországnak nem fontos a nemzetközi bűncselekményekkel szembeni fellépés, ami megint ellentétes a jogállamiság eszméjével. Nem lehet egyszerre elkötelezettnek lenni a jogállamiság mellett és elutasítani a nemzetközi bűncselekményekkel vádolt személyek elleni fellépést.” Nem mellesleg Magyarország lenne az EU egyetlen ilyen tagállama. A kilépés egyébként is egy évig tartó folyamat, nem lehet a jogilag vállalt kötelezettséget egyik napról a másikra megszüntetni – de a fentiek miatt ez sem lenne megoldás.

Először a 24.hu írt arról, hogy a Netanjahu elleni elfogatóparancs kiadása után Orbán Viktor arra kérte három miniszterét, Gulyás Gergelyt, Tuzson Bence igazságügyi minisztert és Bóka János európai uniós ügyekért felelős minisztert, hogy készítsenek feljegyzést Magyarország Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépésének lehetséges következményeiről, különös tekintettel az európai uniós következményekre. Netanjahu látogatása előtt pedig a Szabad Európa információira hivatkozva azt állította, hogy Tuzson Bence a külügyminisztériumban múlt héten tartott nagyköveti értekezleten arról beszélt, hogy Magyarország kilép az ICC-ből. Erről küldtünk kérdéseket a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, valamint az Igazságügyi Minisztériumnak, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Még a kilépő ország is eleget tett az ICC-nek

A világban volt már példa arra, két esetben, hogy egy ország kilépett az ICC-ből: 2017-ben Burundi, 2019-ben a Fülöp-szigetek. De még ez sem jelentette a korábban vállalt kötelezettségtől való elállást. A szigetország végül a korábbi elnököt, Rodrigo Dutertét idén mégis kiadta Hágának.

Hoffmann szerint egy-egy tagország jogsértése – mint amilyen Dél-Afrikáé vagy legutóbb Mongóliáé volt és vélhetően Magyarországé lesz – önmagában nem ássa alá az ICC tekintélyét. Ez akkor következne be, ha ez a tagországok többségében gyakorlattá válna. Hogy egyelőre nem ez történik, azt bizonyítja Dél-Afrika esete – hiszen most már Putyin is inkább kerüli – és a Fülöp-szigetek példája is. Ugyanakkor érezhető, hogy Donald Trump elnökségének eddigi gyakorlata bátoríthat egy-egy országot a nemzetközi jog figyelmen kívül hagyására.

Trump február elején aláírta azt a rendeletet, aminek értelmében Washington szankciókkal sújtja a Nemzetközi Büntetőbíróságot az Egyesült Államok és közeli szövetségese, Izrael ellen folytatott eljárások miatt.

A magyar kormány általában is egyre többször beszél úgy egy-egy őt érintő bírósági döntésről, mintha egyoldalúan figyelmen kívül lehetne hagyni. Orbán politikai szótárának része lett a „bírósági aktivizmus”, amely ellen „lázadni kell”, ha úgy érzi, hogy egy döntés helytelen. „Képzeljük el, ezt egy állampolgárral, aki kijelenti, hogy szerinte a bíróság döntése nem helyes, ezért nem működik együtt, nem fizet adót vagy nem megy börtönbe. A jogrendszer nem így működik, ha a létező jogorvoslati lehetőségeken túl bárki bármikor megkérdőjelezhetne egy bírósági döntést, akkor összeomlana a társadalom” – mondta Hoffmann.

Újraindult a gázai háború

Az izraeli kormányfő az újrakezdődött gázai háborút, a többek között a túszok kiszabadítását követelő tömegtüntetéseket, börtönnel fenyegető korrupciós ügyeket és nemzetbiztonsági botrányokat is maga mögött hagyva repül Budapestre, hogy csütörtökön Orbán Viktorral találkozzon.

Netanjahu március 18-án jelentette be, hogy Izrael teljes erővel folytatja a harcokat Gázában, amíg el nem éri a céljait, beleértve az összes fogva tartott túsz szabadon bocsátását. A miniszterelnök szerint a Hamász elutasította a tűzszünetre tett izraeli javaslatokat, pedig Izrael hetekkel meghosszabbította a tűzszünet első szakaszát, és delegációkat is küldött Dohába és Kairóba. A januárban megkötött, március közepén összeomlott tűzszüneti megállapodás során Gázából 33 túsz került haza – 1800 palesztin fogolyért cserébe. Az izraeli hírszerzés szerint még 59 túsz van a palesztin terrorszervezetek fogságában, de azt feltételezik, hogy kevesebb, mint a felük van már csak életben.

A háború újraindítása arra vezethető vissza, hogy a két fél nem tudott megállapodni a március elején lejárt tűszünet folytatásáról. Izrael azt akarta, hogy cselekvési szabadságát megőrizve, a fegyvernyugvásért cserébe néhány hét alatt kiválthassa a fogolycsere után Gázában maradt túszokat. A Hamász viszont úgy kalkulált, hogy ha kifogy a túszokból, Izrael folytatja a terrorszervezet megsemmisítését célzó hadjáratot, ezért ragaszkodott a tűszünet tartós fegyvernyugvást és teljes izraeli csapatkivonást előíró – de a lépések részleteit nem rögzítő – második fázisára való áttérésre.

A kezdeti légicsapások egyetlen nap alatt több mint 400 emberrel végeztek (a Hamász által vezetett gázai egészségügyi minisztérium által közölt adatot az izraeli hadsereg sem vitatta, de ahogy a háború kezdete óta, úgy most sem különült el az adatközlésben a katonai és civil áldozatok száma); köztük a terrorszervezet öt magas rangú tagjával is. Az elmúlt két hétben pedig a helyi palesztin hatóságok rendszeresen napi több tucatnyi új áldozatról számolnak be; a háború összes palesztin áldozatainak száma a Hamász által ellenőrzött egészségügyi minisztérium szerint pedig március 23-án átlépte az 50 ezret.

Az átfogó csapássorozatot az magyarázta, hogy az IDF le akarta aratni a tűzszünet alatt sem szünetelő hírszerzési munka gyümölcseit: a felderítés az újraszerveződő, a túszátadási ceremóniákon és más erődemonstrációkon nagy létszámban megjelenő terroristákról rengeteg új adatot gyűjtött, az adatokat pedig a gépi és emberi intelligencia megsemmisítendő célpontokká gyúrta át.

A háború nem csak a levegőben indult újra; izraeli csapatok néhány nappal a légi offenzíva megindítása után újra elfoglalták Gázai övezetet keleti-nyugati irányban kettészelő Netzarim-korridort – egy nagyjából három kilométeres, egyenletesre dózerolt sávot, melyen a háború korábbi szakaszában izraeli bázisok láncolata épült ki egészen a tengerig. Az IDF az elmúlt napokban több „evakuációs ultimátum”-ot adott ki az északi Gázaváros és Bejt Lahija, illetve a déli Rafah térségében, ami azt jelenti, hogy az ottani lakosságot a háború kezdete óta már sokadjára lakhelyük elhagyására kényszerítik.

A harcok szükségességét a Netanjahu-kormányzat azzal indokolta, hogy így akarja kicsikarni a Hamásztól a még Gázában fogva tartott túszok elengedését, és így akarja végleg megsemmisíteni a Hamász „katonai és adminisztrációs képességeit”. Szerintük a katonai nyomás működik, a túszok képviselői közül viszont többen azzal vádolják, hogy Netanjahu saját politikai túlélése érdekében áldozza fel a Gázában maradt foglyokat, akiknek a harcok kiújulásával rohamosan fogynak a túlélési esélyeik.

Azonban Izrael már nem pusztán a Hamász megsemmisítésére törekszik, hanem – a kormány legbefolyásosabb tagjaiból álló nemzetbiztonsági kabinetjének vasárnapi határozata értelmében – a Gázai övezet tartós megszállására, és a 2,2 milliós palesztin lakosság kitelepítésével járó „Trump-terv” előkészítésére. Trump február elején dobta be azt az ötletét, hogy a palesztin lakosságot kitelepítve az Egyesült Államok égisze alatt építené újjá a területet, és csinálná meg „a Közel-Kelet riviéráját” az övezetből.

A megszállás tényleges kiterjedése egyelőre kétséges, de Izrael eltökéltnek tűnik abban, hogy az Egyesült Államok irányából tapasztalható kedvező széljárást kihasználva maga kezébe veszi a Trump-terv kivitelezésének első szakaszát.

Több ügyben is nyomás nehezedik rá

A háborúhoz való visszatérés szoros összefüggésben áll a Netanjahura nehezedő belpolitikai nyomással.

A kormányfővel szemben az évek óta húzódó korrupciós peren túl újabb, nem büntetőjogi értelemben vett vádak is megfogalmazódtak. Egyfelől az október 7-i terrortámadás okainak vizsgálata során kiderült, hogy a belbiztonsági hírszerzés (Sin Bét) a háború előtt többször is figyelmeztette arra a kormányfőt, hogy az a katari pénz, ami Netanjahu jóváhagyásával elvileg a Gázai övezet működésére érkezik, jelentős részben a Hamász katonai szárnya, az Al-Kasszám Brigádok támogatásra megy el. Azonban Netanjahu úgy vélte, hogy a Hamász nem jelent komoly nemzetbiztonsági fenyegetést, és figyelmen kívül hagyta a figyelmeztetést.

Egy másik, Katarral összefüggő ügy is borzolja az izraeli kedélyeket: a rendőrség őrizetbe vette Netanjahu két legfontosabb tanácsadóját, amiért az Öböl-országnak kiterjedt lobbitevékenységet folytatott. Önmagában nem is a lobbitevékenység a legkellemetlenebb, hanem az, hogy a kedvezményezett Katar a Hamász legfontosabb pénzügyi támogatója, az Izraellel szemben igen ellenséges (mára kitiltott) al-Dzsazíra üzemeltetője. Netanjahu menesztette a nyomozásokat vezető Sin Bét vezetőjét, Ronen Bart – aki egyébként a szervezet október 7-i felelősségét feltáró vizsgálat után amúgy is távozott volna –, viszont az utódjának kiszemelt Eli Sarvit kinevezését kedden visszavonta, amikor kiderült, hogy az izraeli tengerészet volt vezetője cikkben kritizálta Trump katasztrofális hatását a zöldpolitikára és a tudományos tényekbe vetett bizalomra.

Netanjahu és az izraeli belpolitika őrült tempóját mutatja, hogy a miniszterelnök közben visszacsempészte a jogalkotási programba az igazságügy reformját; ami erősebb politikai kontroll alá vonná a bírákat kinevező testületet, és megnyirbálná a legfelsőbb bíróság hatáskörét. A 2023-ban óriási társadalmi ellenállás miatt megbukott illiberális reform mellett a koalíció elindította a legfelsőbb ügyész távozásához vezető (egyelőre kétséges kimenetelű) folyamatot is.

A kormányfőt koalíciós partnerei is folyamatosan nyomás alatt tartják. A vallásos cionista (szélsőjobboldali) pártok a Gázával és a Hamásszal szembeni erőszakosabb megoldások felé tolják a kormányt. A csak simán vallásos pártok viszont szavazóik privilégiumait erősítették meg: az elfogadott költségvetés rekordméretű támogatással garantálja azt, hogy a legdinamikusabban gyarapodó társadalmi csoport, az ultraortodox közösségek férfitagjainak továbbra se kelljen világi oktatásban részt venniük, a munkaerőpiacon elhelyezkedniük, vagy katonai szolgálatot vállalniuk.

Netanjahu belpolitikai gondjait növeli, hogy egyes felmérések szerint a választók 70 százaléka – közöttük a koalíciós szavazók fele – nem bízik benne, és nem támogatja a túszok kiváltásával kapcsolatos halogató politikáját. Az izraeli belpolitika képlékenysége miatt ehhez érdemes hozzátenni, hogy ez a bizalmatlanság nem feltétlenül jelenti azt, hogy sokan fordulnának el a kormánykoalíciótól.