A V-1 repülő bomba története: A Megtorlófegyver-1

A németek már 1936 végén elkezdték egy pilóta nélküli „repülő bomba” fejlesztését. Az elsődleges terv az volt, hogy egy távirányítással, nagy távolságból irányított bombát hozzanak létre, amely nagy pontossággal talál célba. Ám hamar kiderült, hogy a kor technológiai szintjén ez nem lenne megvalósítható. Ennek ellenére a projektet 1941-ben újraindították, ezúttal szerényebb célkitűzésekkel.

A Fieseler vállalatnál folyó fejlesztés Fi-103 kódnevet kapta. Az immár csak előre programozott célra rávezető rendszerrel felszerelt, pilóta nélküli repülő első, saját hajtóművel végrehajtott próbáját 1942 decemberében hajtották végre.

Megtorlófegyver-1

Miközben a szövetséges bombázások egyre nagyobb károkat okoztak Németország területén, az Fi-103 harci bevetését újra és újra elhalasztották. Az első kilövésre szervezett alakulatot 1943 novemberében állították fel, de a bevetési parancsot még mindig nem adták ki.

A normandiai partraszállás után Hitlernek hamar rá kellett döbbennie, hogy a Wehrmacht nem fogja néhány nap alatt visszaszorítani az angolszász csapatokat a tengerbe. Ekkor született meg a döntés a repülő bombák bevetéséről. Az is sürgette a döntést, hogy az Fi-103-asok kis hatótávolsága miatt csak addig lehetettek célba juttatni például Londonba, amíg a németek tartották a La Manche-csatorna partvidékét.

Ekkor kapta a fegyver a jól ismert nevét is: Vergeltungswaffe–1, azaz Megtorlófegyver–1.

Az első támadásra 1944. június 13-án került sor. Ezen a napon tíz „robotrepülőgépet” lőttek ki, és az első London Mile End negyedében, egy vasúti híd közelében csapódott be, nyolc civil életét követelve. Ettől kezdve a kilövőállások 1944. októberi elfoglalásáig szinte minden nap megszólaltak a légvédelmi szirénák Nagy-Britanniában, előfordult olyan nap is, amikor száznál is több V-1 indult útnak.

Hatása csak később mutatkozott meg

A nagyjából 640 km/órás sebességgel repülő, 850 kilogrammos robbanófejet szállító, pulzáló sugárhajtóműves gép azonban messze nem volt az a csodafegyver, aminek a náci propaganda beharangozta. A kilőtt V-1-esek jelentős része eleve a cél közelébe sem jutott el, és a brit légvédelem és légierő is hatékony módszereket dolgozott ki az ellene való védekezésre.

Bár a londoni lakosság biztonságérzetét jelentősen rombolta ez az új fenyegetés, a háború menetére nem volt számottevő hatása, és a szövetségesek rettenetes szőnyegbombázásainak megtorló erejét sem tudta megközelíteni. A szövetségesek előretörésével aztán a V-1 támadások is elcsitulni kezdtek. A németek később a felszabaduló belga nagyvárosok ellen vetették be a megmaradt darabokat.

Szerepét a jóval nehezebben megállítható ballisztikus rakéta, V-2 vette át. Az eredmény azonban hasonlóan csekély maradt. Ahogy nagyobb testvére, a hidegháború fegyvereinek prototípusaként szolgáló V-2, a V-1 is inkább a modern robotrepülőgépek tervezésében jelentett kiindulópontot, és technológiai megoldásai, valamint a vele szerzett tapasztalatok sokat segítettek az első amerikai robotrepülőgépek fejlesztésében.

Főkép forrása: 24.hu