Azok az emberek, akik együttérzést tanúsítanak másokkal, az állatokkal és saját magukkal szemben, jobb jólléti mutatókat tapasztalnak, mint azok, akik csak kifelé vagy csak befelé irányuló együttérzést mutatnak, derül ki a kanadai McGill Egyetem kutatóinak vizsgálatából.
A felismerés megkérdőjelezi azt a feltételezést, hogy a másokról való gondoskodás mindig pszichológiai szempontból kedvező. A tanulmány szerint az együttérzés a jóllét szempontjából csak akkor fontos, ha együtt jár az önmagunk iránti együttérzéssel.
„Sokan, különösen a gondozók, pedagógusok, egészségügyi szakemberek, szülők és aktivisták, nagyon odafigyelnek másokra, miközben saját magukkal szemben szigorúak vagy elhanyagolóak” – mondta Bassam Khoury, a McGill Egyetemen készült tanulmány vezető szerzője.
Hozzátette, hogy a tanulmány szerint ez az egyensúlytalanság rosszabb mentális egészséggel, például magasabb stresszszinttel és szorongással függhet össze azokhoz képest, akik önmagukkal és másokkal szemben is együttérzőek.
A kutatók azt is megállapították, hogy az alacsony szintű önmagunk iránti együttérzés alacsonyabb életelégedettséggel és társas elszigeteltséggel járt együtt. Ugyanakkor azoknál, akik következetesen magas szintű együttérzést mutattak önmagukkal, más emberekkel és az állatokkal szemben, a leginkább alkalmazkodó pszichológiai működés volt megfigyelhető, vagyis az optimális mentális egészség, érzelmi rugalmasság és társas jóllét állapota.
A kutatók több mint 1200 résztvevőt vizsgáltak, akiket a kérdőíves válaszaik alapján – amelyek az önmagukkal, más emberekkel és állatokkal szembeni együttérzést mérték – különböző „együttérzés‑profilokba” soroltak.
„Az önmagunk iránti együttérzés segíthet szabályozni a nehéz érzelmeket, csökkenteni az önkritikát és belső biztonságérzetet teremteni” – tette hozzá Khoury. „Nem önző vagy önelégült magatartásról van szó, hanem arról az alapról, amelyre a másokról való tartós gondoskodás és az összes érző lény iránti együttérzés képessége épül” – fogalmazott.
