Az IKEA szivárványos szatyrai mögött nem áll politikai döntés
A Magyar Nemzet, a Mandiner és az Origo is azzal a felütéssel számolt be a szivárványos IKEA szatyrok témájában, hogy a cég kihátrált a Pride mögül. Az Origo rögtön összekapcsolta ezt Donald Trump megválasztásával és a Pride betiltását célzó törvénymódosítással. Az összesen három cikk ugyanazon a véleményen volt: az IKEA igyekszik megszabadulni a szivárványszínű árucikkeitől.
Azonban a valóság nem ennyire egyszerű. A múlt héten a budaörsi áruházban járva tapasztaltuk, hogy a szivárványos szatyrokra rá van írva, hogy kifutó termék, az Örs vezér téren viszont most sem szerepel rajtuk ez a címke, az online shopban pedig semmi utalás erre. Egy IKEA-ban dolgozó forrás megerősítette, hogy a kisebb méretet valóban kivezetik, a nagyobbat azonban nem.
Megkérdeztük tehát a céget, mi a helyzet a szivárványos szatyrokkal. Kivezetik őket, vagy sem? A válasz rövid és egyszerű: nem tűnik el a szivárványos szatyor, az IKEA nem hátrált ki a Pride mögül.
A cég tájékoztatása szerint az „Utolsó lehetőség, hogy megvásárold – Ezt a terméket már nem gyártjuk” feliratú tájékoztatást kizárólag a budaörsi IKEA-ban helyezték ki a három budapesti áruház közül. A STORSTOMMA táskák rendelkezésre álló magyarországi készlete limitált, de terveik szerint jövőre folytatják a termék értékesítését.
Az IKEA azt hangsúlyozta, hogy az egyenlőség, a sokszínűség és a befogadás nemcsak vállalati kultúrát, de üzleti döntéseiket is vezérli. Azért dolgoznak, hogy jobbá tegyék a mindennapokat az emberek többsége számára.
Fontos megemlíteni, hogy az IKEA 2023-ban és 2024-ben is részt vett a Pride felvonuláson, és korábban saját elfogadást hirdető kampányokat is indítottak. A svéd bútoráruház 2020-ban a jellegzetes kék bevásárlótáskáit is szivárványosra cserélte az elfogadás jegyében, a táskák bevételét pedig LMBTQ+ személyeket támogató programokra ajánlották fel.
A fideszes többségű Országgyűlés március 18-án elfogadott egy olyan törvénymódosítást, amely korlátozza a gyülekezési jogot, és célja a Pride megtiltása. A Fidesz annyira sietett a törvény elfogadásával, hogy előbb szavaztak róla, mint az Alaptörvény-módosításról, amely kimondja a gyermekek védelmének fontosságát.
Összességében tehát az IKEA nem hagyott fel az LMBTQ+ közösség támogatásával, és továbbra is kiáll az egyenlőség és befogadás mellett. A szivárványos szatyrok jelenleg kifutó termékek, de a jövőben tervezik a készlet újratöltését.
Főkép forrása: telex.hu












