Néhány évvel ezelőtt – pontosabban 2022-ben – amikor Tusványoson beszélt, Viktor Orbán kifejtette, hogy bár a Kárpát-medencében élő népek keveredhetnek egymással, a magyar emberek nem akarnak „faji keveredésbe” kerülni az Európán kívülről érkezőkkel. Orbán kijelentését pár napon belül végigsöpörte a magyar és a nemzetközi közvélemény, és néhány nappal később, akkor még román miniszterelnök, Nicolae Ciucă véleményét is megkérdezték Orbán beszédéről. A román vezető nem kívánatosnak nevezte Orbán állításait, és hangsúlyozta a tolerancia, megértés és szolidaritás fontosságát, valamint felszólította az európai értékek tiszteletben tartására. Árpád Gazda, aki akkoriban az MTI transzszilvániai tudósítójaként dolgozott, beszámolt a reakcióról, de jelentése a kukában végezte, és sosem került nyilvánosságra.
Később ugyanezen a napon Gazda egy másik fejleményről számolt be: Hunor Kelemen, a Magyarországon élő romániai magyar kisebbséget képviselő párt elnöke (RMDSZ) védelmébe vette Orbánt egy transzszilvániai újságnak adott interjúban. Azt mondta, hogy a Tusványoson elhangzott beszéd nem rasszista, és azt állította, hogy az RMDSZ elnöke szerint „nincs egy szál rasszista” az Orbán miniszterelnökben. Az RMDSZ elnöke visszautasította azokat az állításokat, miszerint Orbán oroszbarát lenne, azt állítva, hogy a békét akarni nem feltétlenül tesz valakit putyinizmussal. Az MTI ezt a történetet is elvetette, a helyettes főszerkesztő röviden csak annyit fejtett ki: „Nincs szükség e témát napirenden tartani.”
Kelemen Orbán védelmébe állása azonban csak fokozta a vitát Romániában: több román politikus és kommentátor követelte lemondását, valamint az RMDSZ kizárását a kormányból. Klaus Iohannis, aki akkoriban államfő volt, nyilvános magyarázatot várt a magyar kisebbség pártjától: arra kérte őket, hogy tisztázzák, egyetértenek-e azok az RMDSZ politikusok, akik tapsoltak Orbán beszédére. Kelemen válaszként azt állította, hogy az RMDSZ eleget tett koalíciós kötelezettségeinek, és hogy Orbán nem Romániáról, a román kormányról vagy a koalícióról beszélt Tusványoson. Ez a jelentés sem látta meg a napvilágot.
Az ok, hogy ezeket a történeteket most ilyen pontosan rekonstruálni lehet, az, hogy a Pro Domo munkacsoport – amelyet az MTI külügyi témákkal foglalkozó munkatársai hoztak létre – több mint tíz éven keresztül vezette a belső levelezések, utasítások és csevegőüzenetek jegyzékét. A nyilvánosság először augusztus elején hallott erről a 482 oldalas gyűjteményről, amikor a újságírók átadták az MTVA új vezetőségének. Ennek eredményeként a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezetése belső vizsgálatot rendelt el.
Az említett transzszilvániai tudósító, Árpád Gazda, saját szemtanúja volt annak, hogyan váltották ki a szakmai döntéseket fokozatosan jóváhagyást necesszitáló ügyekké, hogyan kerültek a hírek a polcokra, és hogyan igazították a jelentéseket a politikai kommunikáció igényeihez. Beszélgettünk vele olyan témákról, amelyek korábban jóváhagyás függvényévé váltak, hírek, amelyeket egy kormányhivatalnak kellett jóváhagynia, valamint azokról a konfliktusokról, amelyek végül vezettek távozásához.
2022 végéig dolgoztam az MTI-nél, mint különtudósító, és ott maradtam 2022 végéig, összesen tizenegy évig. Azelőtt az MTI-nak csak egy tudósítója volt Romániában – az egyik Bukarestben -, aki mindent lefedett. De miután a Fidesz 2010-ben hatalomra került, a kormánypolitikusok látogatásai Erdélybe egyre gyakoribbá váltak, és mindezt már nem tudták lefedni Bukarestből. Ez valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy létrehozták a transzszilvániai tudósító pozícióját, és én voltam az első, aki betöltötte azt.
Amikor valaki csatlakozik ilyen nagy szervezethez, azot tele van félelemmel: nem tudja, hogy megfelel-e a követelményeknek, hogy elég gyorsan tud-e híreket írni, vagy hogy hibázhat-e. Mert ezek a követelmények, amikor hírügynökségnél dolgozik: minél kevesebb hibát kell vétenie, és nagyon gyorsan kell dolgoznia, hogy a hírek minél előbb megjelenhessenek.
Gyakorlatilag végigéltem azt a transzformációt az MTI-n belül, hogy hogyan vált a hírügynökség, amely kezdetben teljesítette a feladatait, egyre inkább propagandaelőkészítő eszközzé. Ezt a folyamat minden szakaszát is átéltem. Igazán igyekeztem, hogy a feladataimat úgy végezzem, hogy a munkám továbbra is szakmailag maradjon, és hogy lelkiismereti okból teljesen világos legyen bennem. De nyilvánvalóan én is részévé váltam a gépezetnek, amely félrevezette a közvéleményt. Most már jól látom ezt.
Hadd adjak egy nagyon konkrét példát, ami tulajdonképpen még a politikához sem kapcsolódik, de nagyon jól tükrözi a vezetőség hozzáállását. Nem emlékszem az év pontosra; lehet akár 2017 is. Minden évben tudósítanom kellett a Csíksomlyói búcsúról. Az esemény előtt elküldtem az előzetes információkat: ki lesz az előadó, milyen várható a program, és általában még mondták, hogy az istentisztelet kezdete előtt röviddel adjak egy helyszíni jelentést, amiben szerepelt, hogy már 100 000 fős tömeg gyűlt össze. Az egyik alkalommal a főszerkesztője kérte, hogy adjam hozzá a neki előzetesen elküldött bekezdést az egyik ilyen előzetes jelentésemhez. Alapvetően az MTVA önmegszólalásáról szólt, előre megírva, hogy a Kárpát-medence püspökei a Torockói Dunaházban találkoztak előző éjjel, ahol megnézték Ágnes Maksy filmjét, majd megvitatották azt.
A főszerkesztő a szöveget az MTVA vezetésétől kapta, amely az Antal Rogán vezette közszolgálati média részét képezi, és ő hozzám írta, hogy rakjam be ezt a bekezdést a jelentésemet, de mielőtt benyújtanám, meggyőződtem róla, hogy a benne szereplő információnak valóban megfelel-e a valóság. Végtére is, a szakma első szabálya az, hogy „ne hazudj”, a második pedig, hogy „próbálj ne tévedni”. Felhívtam Ágnes Maksay-t, és megkérdeztem, hogy tényleg volt-e a vetítés, és eljöttek-e a püspökök. Ő így válaszolt: „Nem, mindenki késve érkezett; és bár szerették volna levetíteni a filmet, nem volt néző, akinek bemutatták volna.” Ezután azonnal értesítettem a főszerkesztőt, hogy töröltem a bekezdést, mert az esemény nem történt meg.
Elkezdett vitatkozni velem, azt követelve, hogy már egyeztetett szöveget kellett volna tartalmaznom a jelentésemben. Emlékszem, ahogy azt mondta: „Gyerünk, ez egy ártatlan hazugság – ez nem nagy dolog.” Ragaszkodtam hozzá, hogy nem szabad olyat jelentenünk, ami nem történt meg, vagy ami nem igaz. Amikor látta, hogy nem fogom meggyőzni, kértem valamit, amit már korábban is megtettem hasonló helyzetekben: azt mondtam, ha be akarják tenni a szöveget a jelentésembe, akkor távolítsák el a nevemet a cikk tetejéről. Egyik helyettes főszerkesztő is a főszerkesztő mellett ült, amikor beszélgettünk, és talán véletlenül, vagy talán szándékosan, de belehallgatott a beszélgetésünkbe. Végül ő dönthetett az ügyben a javamra.
Azonban sok évig olyan hírek jelentek meg az MTI-nél, amelyek olyan „fehér hazugságokat” tartalmaztak. 2021 elejétől Kelemen Péterr ben minden hír a Külgazdasági és Külügyminisztérium nyilatkozata szerint történt, de ilyen nyilatkozat valójában sosem létezett. Ez egy nem létező forrásra utalt. A hírek valójában egy volt MTI-munkatárs által írottak voltak, aki csatlakozott a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz, és az újságíró stáb nem volt jogosult a híreken változtatni. Korábban már elmondtam ezt egy korábbi interjúmban: ha egy könyvelő egy nem létező számlára hivatkozik az elszámolás során, előbb-utóbb börtönben fog végezni. Az MTI-nél azonban naponta több hírben is szokás volt valódi források utalása nélkül hivatkozni nem-létező információra.
Igen, voltak ilyen esetek. Gyakran írtunk jelentéseket, amelyek a fiókban végeztek. Egy olyan szabály volt, amely szerint a bizonyos témák „jóváhagyáshoz kötöttek” voltak. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy előzetesen tájékoztatnunk kellett, ha valamiről jelentést szerettünk volna készíteni, és voltaképpen engedélyt kellett szerezni a főnöktől. És minden alkalommal, amikor írni akartam egy történetről, úgymond „ihlette beszámolónkat” és megakadt az irás, mindig azt tanácsolták, hogy inkább ne írjunk erről.
Az egyik ilyen példa volt a Székely Nemzeti Tanács esete. Amikor a Székely Nemzeti Tanács 2020–2021-ben aláírásokat gyűjtött az európai állampolgári kezdeményezésről a nemzeti régiókról, nem voltunk jogosultak említeni Balázs Izsák és Attila Dabis neveit, a tanács elnökét, illetve a tanács külügyi képviselőjét. Ebben az időszakban többször meghosszabbították az aláírások gyűjtési határidejét a koronavírus miatt.
Balázs Izsák rendszeresen bejelentette a határidők meghosszabbítását sajtótájékoztatón vagy közleményben. Minden alkalommal megírtam a történetet, és amikor elküldtem, jeleztem vezetőimnek, hogy az éppen elküldött történet jóváhagyást igényel, és egyeztessük. Erre azt mondták: „De Árpi, miért csak most mondod? Előbb nekünk mondjátok, ne feleslegesen dolgozzatok.” Én pedig így válaszoltam: „Nézd, az állásmírom azt mondja, hogy fontos dolgokról kell beszámolnom. Ha a ti feladatotok az, hogy ez a történet ne kerüljön nyilvánosságra, akkor mindenkinek csak a maga feladatát kell ellátnia.”
Egyszer – bár mindig ezt gondoltam, csak egyszer bátorkodtam kimondani – hozzádobtam, hogy meg vagyok győződve arról, hogy el fogjukszámolni a tetteinkkel, és ez akár csak az Isten ítélőszéke előtt, de lehet, hogy még hamarabb is.És a fent említett példa is egy másik problémát illusztrál: az is egy újságírói alapszabály, hogy mindig a közvetlen érintettől kell kapni az információkat. Az MTI hírei során ez a szabály folyamatosan megsértve volt. Ebben az esetben azért let, ez igazán Balázs Izsákra, mivel ő volt az indító bizottság elnöke. De ami az MTI hírei szerint a jelentésekben történt ezekben az időkben, mindig Viktor Orbánról és más Fidesz politikusokról lehetett olvasni, hogy mit akart Zelenszky, mit akart Ursula von der Leyen, mit akart Brüsszel, és mit akart a Tisza Párt. Soha nem a valódi érintettektől lehetett megt
Főkép forrása: telex.hu
