Az ember és a kutya különleges kapcsolata évezredekre nyúlik vissza, és a legtöbbször munkatársként, barátként és házi kedvencként írható le a négylábú társainkhoz fűződő viszony. Gondoljunk csak Argoszra, a hűséges kutyára, aki 20 évig várta hazatérő gazdáját, Odüsszeuszt, és aki végül megérkezésekor csóválta farkát, majd kilehelte lelkét. Az ókori Görögországban a leggyakrabban ábrázolt kutyatípus a vadászkopó volt, azonban ugyanannyira népszerették a kisebb testű fajtákat, például a máltai selyemkutya ősét, melyet gyakran férfi gazdáik vittek magukkal mindenhova.
A kutyák kedvelt társak voltak a vadászatban, nyájak őrzésére használták őket, védték az otthonokat, és még a katonaság is alkalmazta őket. Fontos szerepet játszott a tudatos tenyésztés és a megfelelő kiképzés az ókori világban.
Az ember-kutya kapcsolatnak sötétebb oldalai is voltak az ókori Görögországban. Például a spártaiak egy megkérdőjelezhető szertartásban kutyát áldoztak az isteneknek. Plutarkhosz szerint a görögök gyakran használtak kutyákat megtisztulási szertartásaikhoz, melyek igencsak változatos formát öltöttek. Fogamzás elősegítésére kölyökkutyák zsírját használták, vagyis a macedónok négyfele vágták szét az állatot.
A görögök nem voltak nagy húsfogyasztók, de a nehéz időkben gyakran nyúltak a kutyahús fogyasztásához. Bár főként a kóbor állatokat használták erre a célra, a hús alacsony zsírtartalma miatt inkább felaprították és megfőzték.
A kutyaevés régészeti leletei leginkább a bronzkorból származnak, olyan helyekről, mint Lerna vagy Kastro. Bár nem bizonyítja, hogy a klasszikus kor Görögországában is fennmaradt ez a gyakorlat, a hippokratészi gyűjtemény leír bizonyos utalásokat a kutyahús fogyasztására és ennek lehetséges egészségügyi hatásaira.
Főkép forrása: 24.hu
