Billie Eilish nemcsak egy nőt habzsolna fel az egyik dalában, de még a számát is megadja harmadik nagylemezén.
A „Hit Me Hard and Soft” dalai néha úgy hatnak, mintha azokban direkt az elmúlt évek frusztrációit eresztené ki. Eilish dalaiban és művészetében régóta téma a saját testéhez fűződő viszonya. Kezdetben zsákszerű, lenge ruhákban tűnt fel a színpadon, amivel rengeteg rajongót is szerzett magának, hiszen úgy tűnt, teljesen fittyet hány az aktuális trendekre. Majd amikor testhez állóbb, csinosabb ruhákat öltött, sokan felháborodtak, hogy elárulta korábbi énjét.
A „Hit Me Hard and Soft” azonban jóval több a popsztárság nehézségeinek elpanaszolásánál. Eilish a testképzavar mellett egy kibontakozó szerelmet, az elengedést és a depressziót is érinti ezekben a dalokban, hol nagyon ismerős, hol meglepő zenei környezetben.
A lemez első, vonósokkal megtámogatott dala, a „Skinny” a Barbie-dal, a „What Was I Made For” hangulatát viszi tovább, amelyben az énekesnő azoknak is üzen, akik azt firtatják, hogy vajon a korához képest hozzá passzoló sráccal randizik-e. Előkerül ebben a dalban az a téma is, hogy milyen felszínes valaki boldogságát a külseje alapján megítélni.
Eilish kettősségét jól mutatja a dal retró hatású imázsvideója is, amelyben az énekesnő olyan kétezres évekbeli klipek világát idézi, amik meghatározták a gyerekkorát. A videó ékes példája annak, hogy Eilish milyen bátran és szabadon tágítja univerzumának a határait.
A „Wildflower” talán a leginkább Billie Eilish-os felépítésű szám a lemezen, az akusztikus gitárra, és az előadó fátyolos hangjára épülő dal bravúrosan reagál arra, hogy mennyire foglalkoztatta az embereket viszonya a nála tíz évvel idősebb, Jesse Rutherforddal, a The Neighbourhood énekesével.
A „The Greatest” ugyanezt a receptet követi, és unalmasan indul ugyan, de az énekesnő ezzel a dallal is bizonyítja, hogy sokkal többet tud a védjegyévé vált suttogás énektechnikánál.
A „Bittersuite”, „L’amour De Ma Vie” és „Blue” című dalokat színesítő kreatív beatswitchek ráerősítenek a tényre, hogy bár a lemez a maga tíz dalával relatíve rövidnek számít, tele van tömve zenei tartalommal a szövegekből kihámozható, zavarba ejtő önvallomásokon kívül.
Az album legkönnyebben beazonosítható popdala a szerelmi vallomással felérő „Birds Of Feather”, ami szintén megidézi az énekesnő lírai stílusát.
A 2019-es debütlemez sejtelmes, hálószobapop-hangulatát leginkább a „The Diner” idézi meg, ahol Eilish kísérteties effektek mögé bújva egy zaklató szerepébe helyezkedik, és ebből a felvett nézőpontból énekel. Eilish az évek során többször is nyíltan beszélt fanatikus zaklatóiról, és arról, hogy milyen mentális terhet helyeznek rá a megszállott fanok, akik miatt nem érzi biztonságban magát.
2023-ban egy bizonyos Christopher A. Andersonnal szemben hasonlóan jártak el. A 39 éves férfi egy hét alatt öt alkalommal hatolt be Eilish gyerekkori otthonába, ahol a család személyes iratai között kutakodott, majd hátrahagyott egy fehér virágot és egy levelet is az énekesnőnek.
Az utolsó dalként érkező „Blue” a komplett életmű egyik legnagyobb dala, amely közel hat percben összegzi a lemez szívfacsaró témáját, és az újra felbukkanó, ezúttal elektronikus alapra megszólaló vonósnégyes egyben keretet is ad a lemeznek. „It’s over now / But when can I hear the next one?” – teszi fel a kérdést Eilish a záródal utolsó másodperceiben, ezzel mintha azt akarná mondani, hogy a történetnek itt még nincs vége.
A „Hit Me Hard and Soft” nem blockbuster balladák gyűjteménye, sokkal inkább egy énekes-dalszerzői napló, rajta sok fesztelen stílusgyakorlattal és néhány biztonságos, megúszós vállalással. A lemezzel Billie Eilish bebizonyította, hogy a Coachella fesztiválon közös duettjük után nem hiába kiáltotta ki Lana Del Rey egy generáció hangjává. Eilisht fiatal kora ellenére nem darálta be a popipar gépezete, és ezzel a kiadvánnyal is felülkerekedett a kinézetén, személyiségén vagy megszólalásain csámcsogó reakciókon.
A „Hit Me Hard and Soft” azt mutatja, hogy Billie Eilish érzelmileg pont ott van, ahol egy 23 éves lánynak lennie kell. Nem burkolózik giccs mögé, végleg ledobja magáról a suttogó jelzőt, miközben a szorongásai még mindig vele vannak, amikről nyíltan és őszintén beszél. Billie Eilish medencéjében továbbra is érdemes elmerülni.
A borítókép forrása: telex.hu
