Simon Wintermans és a Cementlap Múzeum

Simon Wintermans mesélte el, hogy „eleinte mindenki nevetett, és úgy gondolták, hogy a másik ember naiv, aki nagyszerű üzletet kötött. De aztán kiderült, hogy igazam volt.” E szavakkal indultunk Pécsről Erzsébet községbe, a Cementlap Múzeumba. Wintermans egy ipartörténeti múzeumot alapított a Baranya megyei faluban, miután rájött, hogy kereskedőből gyűjtővé vált.

Simon Wintermans a legismertebb külföldiek egyike Pécsen, aki évtizedek óta aktívan részt vesz a város kulturális, közösségi és közéleti tevékenységeiben. A Fidesz vezette városvezetés előző ciklusa alatt tulipánültetési kampányt, kerékpáros aktivisták mozgalmát és tiltakozásokat szervezett a helyi kormány propaganda ellen. Most azonban nem a közéleti témákról akartunk beszélni, hanem a különleges cementlapgyűjteményéről szerettünk volna többet megtudni.

Wintermans fiatalon találkozott először Magyarországgal és Pécssel, de egyetemi látogatása alatt csupán rövid időt töltött itt. „Először 1986-ban, 21 évesen érkeztem ide. Holland szemszögből ez volt a legkevésbé borzalmas ország a Kelet-blokkból. Budapestre, a Duna kanyarhoz és a Balatonhoz látogattunk, majd stoppal jutottunk el Pécsre, mert hallottuk, hogy csodálatos város. De az első benyomásom nem ez volt. Minden szürke és fekete volt,” mondta Wintermans. Azonban az ott eltöltött két nap alatt a főtér már elnyerte tetszését.

Egy évvel később a Teleki Sámuel magyar emlékexpedíció fotósaként dolgozott Afrikában, egyedüli külföldiként a csapatban. „Tudva, hogy több hónapot fogunk együtt tölteni, és egymásra utaltunk, úgy éreztem, hogy mindenképp meg kell tanulnom néhány szót ebben az egzotikus nyelvben.” Az expedíció egyik szervezője, György Suha, Gambia volt főkonzulja is említette ezt egy róla írt tanulmányban.

Miután megtanulta a magyart, nem tudta többé elfelejteni az országot. A rendszerváltás után cserehallgatóként visszatért Pécsre, és hamarosan, „nagyjából véletlenül” munkát kapott az egyetemen, ahol hollandot tanított. „Abban az évben rendesen megtanultam magyarul, de aztán visszamentem Amszterdamba, és a Van Gogh Múzeumban helyezkedtem el, miután diplomáztam. 1996-ban feleségül vettem egy pécsi lányt, és itt telepedtünk le. Ki kellett találnom, hogy mit csináljak, és véletlenül ráakadtam a cementlapokra,” mesélte Wintermans.

Az egyetem után egy baranyai faluban vásárolt egy gazdasági épületet, hogy könnyebben tartsa a kapcsolatot magyar ismerőseivel. Az egyik szobában gyönyörű cementlapok voltak, és azokat akarta felhasználni a hálószobája felújításához. „Megkérdeztem a szomszédokat, hogy van-e eladó, és volt,” idézte fel. Az építkezés után ezer darabbal maradtak.

Néhány évvel később észrevette, hogy ez a cementlap-biznisz milyen ígéretes, és megvásárolta az erzsébeti nyaralót, ahol a lapokat hozta és takarította. Ezeket az Egyesült Államokba és Németországba exportálta, és hirdetések segítségével kereste a potenciális eladókat. A kezdetek könnyűek voltak, de ma már nehezebb új forrásokat találni.

Wintermans érdekes mintákat fedezett fel a cementlapok között, és elkezdett gyűjteni belőlük. Eközben elmélyedt a cementlapgyártás történetében is. A 19. század közepén Angliában indult el a technológia világhódítása, majd eljutott Dél-Franciaországba és Katalóniába. A mintás fémtablák, színes cement és hidraulikus prés segítségével készültek, és a 19. és 20. század fordulóján már ipari méretekben gyártották világszerte.

A legismertebb és legnagyobb magyar cementlapgyárat József Walla alapította. Pécsen a cementlapok népszerűek lettek, de vidéken is több kisebb gyár működött. „Két évvel ezelőtt kiderült, hogy Müller Cecília (a volt országos tisztifőorvos) nagybátyjának volt gyára Tolnán. Írtam Cecíliának, hogy szeretne-e venni a nagybátyja cementlapjaiból, de soha nem kaptam választ,” mondta Wintermans.

Mivel művészettörténész, elkezdte katalogizálni gyűjteményét, feltérképezni a gyártókat és a kortárs eladási katalógusokat. Így döntött úgy, hogy közkinccsé teszi, amit megmentett, és az Erzsébeti ház padlása új funkciót kapott: több mint húsz éve múzeum működik itt. Belépődíj nincs, de a látogatók támohahtják a múzeumot adományokkal.

Wintermans elismeri, hogy a hideg padlás nem éppen ideális hely a gyűjteményének, de az eddig kiállított cementlapokban soha nem keletkezett kár. A gyűjtemény manapság ritkán bővül, de elég izgalmas marad. A sokféleség lenyűgöző, és a kurátor értékes tudással rendelkezik. Vannak olyan titkok és szempontok, amelyeket még ő sem tudott megfejteni a gyártás során.

„Készítési mintáim, présem és szűrőm is van, tehát elméletileg akár cementlapokat is gyárthatnék,” mondta Wintermans, aki felvette a kapcsolatot a Iparművészeti Múzeummal is. Több mint egy évtizede aláírták a közreműködési szándéknyilatkozatot. Wintermans úgy véli, hogy érdemes lenne a gyűjteményét országos szinten bemutatni, hiszen tudása szerint sehol máshol nincs ehhez hasonló.

Wintermans hozzáteszi, hogy a vintage cementlapok kereskedelmének fénykora véget ért. A tisztításuk nehéz és aprólékos munka, és a munkaerő, a szállítás és a bontott cementlapok ára is drasztikusan megnövekedett. „Kezdetben soha nem hirdettem, mert a legtöbb vásárlóm ismerősökön keresztül talált rám,” mondta. „Mindenki elégedett,” tette hozzá, emlékeztetve arra, hogy a legtöbben megmutatják neki a cementlapok új otthonát, ha nem is mindig személyesen, de a fürdőszobák és konyhák fényképei visszakerülnek hozzá. Mert ahogy ő is mondja: az öreg kincsek új életet kapnak, és a legérdekesebb darabok mindenki számára elérhetők.

Ha gyors, pontos és pártatlan híreket szeretne Magyarországról és a magyarokról, iratkozzon fel a Telex hírlevelére!

Főkép forrása: telex.hu