Ed Sheeran új nagylemezén dolgozik, nagy promóciót tervez
Ed Sheeran a Variety-nek adott exkluzív interjújában megosztotta, hogy befejezte következő albumát, és már két videoklipet is forgatott hozzá, további kettőt pedig jövő év elején, a turnézás közben tervez elkészíteni. Az énekes nagy promóciós kampányra készül, hiszen előző két albumánál erre nem volt lehetősége: az Equals a világjárvány idején jelent meg, míg a Subtract „nyilvánvalóan egy teljesen más típusú lemez volt, aminél nem igazán fértek bele nagy popos dolgok”. Most hosszú idő után először tért vissza „big pop” hagyományokhoz.
Sheeran mesélt Richard Curtisszel, az Igazából szerelem rendezőjével való közös munkájáról is. Curtis első animációs projektje, a saját gyermekkönyv-trilógiáján alapuló That Christmas című karácsonyi film nemrég debütált a Netflixen, és Sheeran írta a film zenéjét. Sheeran elmondta, hogy régóta ismerik egymást Curtisszel, mivel az énekes első barátnője annak idején babysitterkedett a rendezőnél, és azóta többször dolgoztak együtt. Bár Sheeran írt már karácsonyi dalokat, szomorút még sohasem. Az új dalhoz klip is készült Curtis ötlete alapján, amelyben a Bridgertonból ismert Claudia Jessie szerepel. A forgatást Sheeran így kommentálta: „Jó móka volt. 10 percre forgattuk a házamtól, és a haverom anyukája statisztált benne.”
Az énekes az elmúlt két évben szinte folyamatosan turnézott, és nemrég hazánkban is fellépett a Puskás Arénában, ahol óriási sikert aratott. Ed Sheeran új lemezével és promóciós kampányával izgalmas időszak elé néz, amit rajongói már nagy izgalommal várnak.
Főkép forrása: 24.hu












