A Budapesti Unitárius Egyházközség határozottan elhatárolódott Albert-Nagy Ákostól, aki vasárnap zavart kelthetett a Tisza Párt szentendrei rendezvényén. A rendőrök végül bilincsben elvezették, miután többek között azt kiabálta, hogy „vörösiszapot a Tiszába”. A Magyar Hang információi szerint Albert-Nagy Ákos unitárius lelkész és a Megafon tagja, korábban pedig Orbán Viktor Facebook-oldalán is szerepelt.
Az egyházközség elnöksége közleményben reagált az esetre, és kifejezte értetlenségét az események kapcsán. Hangsúlyozták, hogy minden erőszakos megnyilvánulást elutasítanak, legyen az szó vagy cselekedet.
A közlemény szerint Albert-Nagy Ákos 2019 szeptembere óta dolgozott lelkészként a Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerületénél, de munkaviszonya 2021 végén saját kezdeményezésére megszünt.
Az újság információi szerint Albert-Nagy Ákos neve megtalálható a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház honlapján is, és számos közmédiás megjelenése is fellelhető, főként egyházi és gyermekvédelmi témákban. A YouTube-on több prédikációját is megtekinthetjük.
Főkép forrása: telex.hu












