Béla Tarr emlékére: A magyar filmzászló törhetetlen alkotója
Súlyos szomorúsággal értesítjük olvasóinkat, hogy Béla Tarr filmrendező ma reggel, hosszú és súlyos betegség után elhunyt. Családja kéri a sajtó és a közvélemény megértését, és azt kéri, hogy ne keressék őket nyilatkozatokkal ebben a nehéz időszakban.
Béla Tarr 70 évesen hagyott itt minket, és elmondhatjuk, hogy ő volt a magyar filmkultúra megkerülhetetlen alakja, a legnagyobb nemzetközi elismerésnek örvendő magyar rendező, filmjei, mint a Satantango és a Werckmeister Harmonies pedig már-már mítikus státuszt nyertek. 2012-ben vonult vissza a filmkészítéstől a A torinói ló után, de a mozgókép világában továbbra is aktívan részt vett, különböző művészeti projektek keretében installációkat készített, valamint filmes kurzusokat oktatott világszerte.
Tarr nemcsak hazánkban, hanem a nemzetközi filmvilágban is elismerésnek örvendett; két filmje, a Satantango és a Werckmeister Harmonies, az Sight & Sound filmkritikai magazin tízévenkénti felmérésében szerepelt a világ 250 legjobb filmje között. A Werckmeister Harmonies a 243., míg a Satantango a 78. helyezést érte el.
Tarr számos szakmai elismerésben részesült életpályája során, köztük a Béla Balázs-díj 1983-ban, a Kossuth-díj 2003-ban, és a Magyar Köztársaság Érdemkereszt Középkeresztje 2005-ben. 2010-ben a magyar kultúra nagykövetévé nevezték ki, és 2012-ben megkapta a B. Nagy László-díjat, amelyet a magyar filmes kritikusok adnak át.
Őszintén és hitelesen
Tarr 1955-ben Pécsen született. Apja, Tarr Béla idősebb, díszlettervező volt, míg az édesanyja, Mari Tarr, a Színház és Filmművészeti Főiskola elismert segédje. Mielőtt a filmpályára lépett volna, különböző munkahelyeken dolgozott, és 22 évesen készítette első játékfilmjét, a Családi Tűzfészek című dokumentumfilmet, ami amatőr szereplőkkel készült, és a többgenerációs munkáscsalád mindennapjait mutatta be.
„…Nem hiszek a hollywoodi filmek őszinteségében, hanem abban az elképzelésben, hogy a valós embereket őszintén és hitelesen kell ábrázolni a vásznon” – mondta Tarr 1981-ben a Filmvilág magazinnak.
Az azt követő filmjeiben, mint a Szabadgyalog és a Panelkapcsolat, mind a munkásosztály mindennapjait dolgozta fel, az amatőr színészek közreműködésével. Szakmai pályafutása során Tarr gyakran kísérletezett a vizuális és narratív formákkal, és alkotásaiban mindig törekedett az emberi psziché mélyebb megértésére.
A végítélet
A 2011-es A torinói ló című filmjével egymás után vonta magára a figyelmet a közönség és a szakemberek előtt, mint a világvégét megjelenítő mozi, amelyben a reménytelenség és a sötétség uralkodik. Tarr azóta soha nem készített újabb játékfilmet, noha kisfilmeket és installációkat készített a következő években.
Tarr Béla öröksége nem csupán a filmtörténetben él tovább, hanem inspirálta a fiatal filmes generációkat is. Pályafutása alatt számos magyar filmes alkotót támogatott, gyakran megjelenve executive producerként.
A világ elvesztette egy jelentős alkotóját, de Béla Tarr munkássága örökké élni fog a vásznon és a nézők szívében.
Főkép forrása: telex.hu
