Elhunyt Roy Ayers, a Jazz-Funk Zene Úttörője
Roy Ayers, a jazz-funk műfaj ikonikus alakja 84 éves korában, hosszú betegség után elhunyt New Yorkban – jelentette be családja a Facebookon. Ayers 1940. szeptember 10-én született Los Angelesben. Első albuma, a West Coast Vibes, 1963-ban jelent meg, majd karrierje során számos szólólemezt adott ki. Később megalapította saját zenekarát, a Roy Ayers Ubiquity-t, melynek karakteres jazz-funk hangzása a vibrafon játékával vált ismertté.
Legismertebb dala, a 1976-ban megjelent Everybody Loves the Sunshine, a lassú, nyári hangulatot idézi, és a világ egyik legtöbbet hangmintázott jazz-számává vált. Az olyan előadók, mint Mary J Blige, Common és Mos Def is merítettek belőle alkotásaikban. A szám népszerűsége biztosította, hogy Ayers rendszeres fellépője legyen a nemzetközi fesztiváloknak.
Ayers egyszer így nyilatkozott híres daláról: „A dal mindent megváltoztatott számomra. Még mindig ez az utolsó szám a műsoromban. Az emberek mindig csatlakoznak hozzá, és több mint százszor samplerezték már, Dr. Dre-től Pharrell Williamsig mindenki. Úgy tűnik, minden generációt megragad. Mindenki szereti a napsütést – kivéve Drakulát.”
Roy Ayerst a jazz-funk egyik legfontosabb alakjaként tartják számon, akinek zenéje nagy hatással volt az olyan későbbi zenei irányzatokra, mint az acid jazz és a neo soul. Ayers öröksége tovább él, zenéje generációkat inspirál továbbra is.
Főkép forrása: 24.hu












