Két éve még magas állami kitüntetésben részesítették.
Hudák István neve ismerős lehet a médiából, az idegsebész a bangladesi sziámi ikerpár agyi érrendszerét választotta szét. A szerződését most felbontották a Honvédkórházban, pedig két éve még magas állami kitüntetést kapott.
A Válasz Online-nak elmondta, hogy próbálta megtalálni az okot, amiért minden előzetes figyelmeztetés nélkül elküldték a kórházból. Ugyanis egyszer csak kapott egy levelet, hogy megszüntetik a szerződését. Hozzátette, hogy ezzel egy időben érkezett egy másik orvos a Honvédkórházba.
Arra a kérdésre, hogy miért küldhették el, azt válaszolta: „Ha nyílt a küzdelem, akkor látod az ellenfeled, felismered. Ha ködben harcolsz, nem tudod, kivel állsz szemben. Csak jött a levél, hogy megszüntetik a szerződést, pedig a parancsnok korábban személyesen tüntetett ki.”
Hudák István megjegyezte, hogy kellemetlenül érintette az eset, azonban igyekszik a jó oldalát látni, hiszen a világon mindenhol élnek beteg emberek, akik segítségre várnak. Valószínűleg külföldre fog távozni, de mindent megtesz annak érdekében, hogy folytathassa a magyarországi praxisát.
„Teljesen mindegy, hogy magyar vagy német, holland, dán beteget operálok. Szeretem Magyarországot, nagyon szeretem, de egy orvosnak nem szabad idegesen bemennie a műtőbe, ha sikeresen akar operálni.”