Budapest első utcazenész-fesztiválja
Közzétéve: 2026. június 23. – 18:34 CEST
A fővárosban először rendezik meg a Budapest Play – Budapesti Utcazene Fesztivált és Versenyt, amelyet a fesztivál szervezője, Sebestyén Áron mutatott be a sajtótájékoztatón. „Ez lesz az első igazi budapesti utcazenész-fesztivál, hiszen korábban már volt egy kisebb esemény a Fény utcai piacon” – emelte ki Áron.
A fesztivál célja, hogy lehetőséget adjon olyan előadóknak, akik még nem jutottak el odáig, hogy nagyobb helyeken lépjenek fel. Az esemény keretein belül a jelentkezés kedden indul, melyet egy előszűrés követ, és július 23-án közzéteszik a zsűri által kiválasztott előadók listáját, valamint a fesztivál 10 helyszínének programját. A hat nap alatt várhatóan 50-60 utcazenész lép fel Budapest különböző pontjain.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere hangsúlyozta, hogy a fővárosban már régóta hiányzott egy utcazenész-fesztivál, és fontos, hogy az utcazene szerves részévé váljon mindennapjainknak. „A zene egy olyan univerzális nyelv, amely összekapcsol bennünket a kultúránkkal és a városunkkal. Itt az ideje, hogy Budapestnek is legyen egy ilyen rendezvénye” – tette hozzá.
A fesztivál nem csupán szórakoztató esemény, hanem versenyként is funkcionál. A közönség mind a hat napon szavazhat az előadókra, emellett pedig szakmai zsűri is értékeli a fellépőket. A zsűri döntésének köszönhetően 5-6 zenész lehetőséget kap arra, hogy a Sziget utcazenész programjában részt vegyen, valamint a további helyezettek komoly díjakat nyerhetnek, mint pl. részvétel a Budapest Park Park-lab Programjában, stúdiófelvétel a Pannónia Stúdióban, vagy hangszerutalványok.
A verseny közönségdíjasa felléphet a Sziget fesztivál utolsó napján. Részletes információk az első budapesti utcazenész-fesztiválról a www.budapestplay.hu weboldalon találhatók.
Főkép forrása: euronews












