Csőzik László, Érd ellenzéki polgármestere Csütörtökön az ATV Egyenes Beszéd című műsor vendége volt. A polgármester még februárban beszélt arról, hogy ha a kormány nem segít, Érd csődbe fog menni. Most azt mondta, hogy bár még nem érte el a várost a csőd, de látszódnak a baljós jelek, és akár őszre beállhat a fizetésképtelenség Érden.
Csőzik elmondta, hogy a város 22 milliárd forintos költségvetéséből nagyjából 3 milliárd forint nincs fedezet. Ennek két oka van: az állam rengeteg pénzt von el az önkormányzatoktól, valamint Érd adóerő-képessége gyenge maradt a kertváros jelleg miatt, ahol inkább kis- és középvállalkozások vannak a településen.
A polgármester válaszolt arra a kérdésre is, hogy kért-e segítséget Orbán Viktortól. Elmondta, hogy először a szakminiszterekhez fordult, majd megkereste Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési minisztert, valamint Lázár János építési és közlekedési minisztert is.
Csőzik azt is elmondta, hogy Érd három uszodájából csak egy van nyitva, lemondta a kulturális rendezvényeket, valamint április 15-én megszűnik az Érd FM helyi rádió. A közétkeztetés helyzete is drámai a városban, és a polgármester szerint már megmenekülne Érd a csődtől, ha a kormány átvállalná a közétkeztetés finanszírozását.
Csőzik szerint ha Érd csődközelbe kerül, az állam csak a kötelező, alapszintű önkormányzati feladatok finanszírozására ad pénzt, mivel szerinte üres az államkassza.
Főkép forrása: telex.hu












