Észak-koreai Férfi Menekült Dél-Koreába

Egy észak-koreai férfi sikeresen átszökött Dél-Korea területére, átkelve a két ország közötti, szigorúan őrzött és elaknásított határzónán – adta hírül az MTI a dél-koreai hadsereg bejelentésére hivatkozva. A szöuli hadsereg közlése szerint a férfi ügyét jelenleg vizsgálják a hatóságok, hogy kiderítsék, hogyan tudott átjutni a határon, és milyen okból menekült.
A Yonhap dél-koreai hírügynökség úgy értesült, hogy az illető az észak-koreai hadsereg egyik tisztségviselője, és szökését dél-koreai katonák segítették. Sajtójelentések szerint a szökevény észak-koreai katonai egyenruhát viselt.
Az elmúlt két héten belül ez már a második eset, hogy valaki közvetlenül Észak-Koreából át tudott szökni Dél-Koreába. Augusztus elején egy másik férfi a két Korea közötti szigorúan ellenőrzött tengeri határon áTkellve jutott Dél-Koreába. Az Észak-Koreából távozni tudó szökevények száma jelentősen csökkent a 2020-as év után, amikor Phenjan a koronavírus-járványra hivatkozva hermetikusan lezárta a kínai határszakaszát, amelyet csak tavaly nyitottak meg újra.
Emlékeztetnek: a két Koreai közötti háború vége óta több tízezer északi szökött át délre, de szinte mindegyikük Kínán keresztül jutott ki az országból. Közvetlenül a Korea-közi határon átkelni csak nagyon keveseknek sikerül.
Főkép forrása: 24.hu







![Tóth Andi az énekesi pályafutásáról és a Sztárbox kihívásairól beszél legújabb videójában[embed]https://www.youtube.com/watch?v=9NlsfDoY1VI[/embed] Tóth Andi az énekesi pályafutásáról és a Sztárbox kihívásairól beszél legújabb videójában[embed]https://www.youtube.com/watch?v=9NlsfDoY1VI[/embed]](https://s.24.hu/app/uploads/2024/08/central-0763935757-e1724133937475-1024x575.jpg)



