NATO 3.0.: Amikor Amerika már nem akarja egyedül védeni Európát

Az időutazásos sci-fi kérdései mellett hadtudományi konferenciákban és stratégiai intézetek elemzéseiben is egyre inkább teret nyer a gondolat: vajon Európának saját erejéből kellene-e megvédenie magát, hiszen a hidegháború óta most először merül fel komolyan ez a lehetőség.

Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter a közelmúltban a „NATO 3.0” kifejezés használatával elárulta, hogy egy új jövőképről van szó, amely lehetőséget adhat Európa önvédelmének fejlesztésére. Hegseth bírálta a NATO-szövetségeseket, mivel a Pentagon féléves felülvizsgálatot indít az Európában állomásozó amerikai erőkről, és hangsúlyozta, hogy az európai országoknak nagyobb felelősséget kell vállalniuk saját biztonságukért.

Washington perspektívájából Európának fokozatosan át kell vennie a védelmi feladatokat, miközben az Egyesült Államok figyelme és erőforrásai egyre inkább a Csendes-óceán irányába összpontosulnak.

A Trump-kormányzat alatt többször is kifejezték, hogy véget érhet az az időszak, amikor az amerikai hadsereg automatikusan garantálta Európa biztonságát. Bár Washington nem kívánja kivonni magát a kontinensről, fontos lenne, hogy a NATO európai tagállamai nagyobb katonai erőforrásokat és felelősséget vállaljanak.

A diskurzus első látásra elméletinek tűnhet, azonban mögötte egy komoly kérdés áll: hogyan nézne ki egy olyan európai háború, ahol az Egyesült Államok nem játssza a főszerepet, hanem másodlagosan támogatja a kontinenst?

A londoni székhelyű International Institute for Strategic Studies (IISS) tanulmányában a kérdésre kereste a választ, amely azzal foglalkozik, hogy milyen lenne Európa hadviselése, ha saját erejéből kellene szembenéznie egy intenzív konfliktussal.

A helyzet bonyolultsága

Bár a NATO európai tagállamainak összesített GDP-je meghaladja a 20 billió dollárt, és katonai erőforrásaik is jelentősek, a helyzet sokkal összetettebb annál, mint elsőre tűnik. Az amerikai védelmi stratégiák már Barack Obama elnöksége alatt is átalakuláson mentek át, és Washingtonban a kínai fenyegetést helyezik a középpontba, míg Oroszország regionális problémának számít.

A költségvetési realitások is egy irányba mutatnak: az Egyesült Államok napjainkban több térségben is katonai műveleteket finanszíroz, miközben államadóssága csillagászati magasságokba emelkedett. Egyre több politikus állítja, hogy Washington nem képes korlátlan katonai jelenlétet fenntartani világszerte.

Történelmi kivétel

Európa védelmi helyzetének sajátossága, hogy az elmúlt 100 évben az amerikai biztonsági ernyő tekinthető normának. A NATO megalakulása óta az Egyesült Államok biztosította Európa védelmét. Azonban 1945 óta a kontinens államai többször is saját maguk intézték a biztonságukat, mint ahogy a napóleoni és krími háborúk során is történt.

Míg az amerikai katonák száma önmagában félrevezető, a valós jelentőség az űrbeli infrastruktúrában rejlik. Az amerikai katonai szatellitek nemcsak körülöttünk figyelnek, hanem létfontosságú információkat is szolgáltatnak, amelyeket Európa ma még nem képes saját magától biztosítani.

Az amerikai ipar és a hadviselés szerepe

A modern hadviselés nem csupán fegyverek összessége. Olyan hálózatról van szó, amelyben az Egyesült Államok áll az élen. Az európai országok jelenlegi technológiáik mellett nem képesek önállóan reprodukálni azt a hadviselési rendszert, amely Washington támogatásával működik.

A múltban megfigyelhető volt, hogy a háborúkban a nagyméretű ipari háttér és a gyártási kapacitás játszik döntő szerepet. Ma Európának szembe kell néznie a kérdéssel: hogyan biztosítja a gyártást és a szükséges erőforrásokat egy esetleges hosszabb konfliktus során?

A nukleáris kérdés

A hidegháború idején Európa biztonságának végső garanciája Washington kezében volt. Napjainkban azonban már felmerül a kérdés: vajon egy francia vagy brit vezető képes lenne-e atomfegyvert használni Tallinn vagy Varsó védelmében? A jelenlegi helyzet azon gondolkodásra kényszerít, hogy Európa mennyire optimalizálta biztonsági stratégiáját a békére.

Összességében az IISS tanulmány legfőbb megállapítása, hogy nem az a kérdés, képes-e Európa háborúzni Amerika nélkül, hanem az, hogy milyen háborút tudna megvívni. Hatékony, technológia-intenzív hadviselés helyett talán vissza kellene térnie a hosszú álló háborúk módszereihez. Ha egy kontinens nem saját magának építi fel harci képességeit, előbb-utóbb mások döntenek helyette.

Főkép forrása: euronews