Elfogták a Tisza Párt aktivistáit fenyegető férfit
Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki egy szombat délelőtti Facebook-videó szerint előző este késeléssel fenyegette meg a Tisza Párt aktivistáit Budapesten. Az ügy részletei a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményéből derültek ki.
A nyomozás adatai szerint az esethez feljelentés vagy bejelentés nem érkezett, így az eljárás a videóközzététel alapján indult el. A nyomozók hamar megállapították a cselekmény helyszínét és időpontját. A felvételen látható, szitkozódó és fenyegetőző férfit a közzétételt követő négy órán belül azonosították és elfogták. A kutatás során kést nem találtak nála.
A videó nyilvánosságra kerülését követően hat órával sikerült az incidens egy sértettjét is azonosítani és tanúként meghallgatni. A nő elmondta, hogy a férfi szóban fenyegette meg őket, kést viszont nem láttak nála.
A 31 éves T. Márk Dávidot személy elleni erőszakos cselekmény elkövetésével megfenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt hallgatták ki a BRFK II. Kerületi Rendőrkapitányságán. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését, amit a rossz napjával indokolt. A nyomozóhatóság vizsgálja a férfi beszámíthatóságát, illetve, hogy kábítószer vagy más tudatmódosító szer hatása alatt állt-e az események során.
Főkép forrása: telex.hu












